nő, mint a gomba

2021.05.22. 06:55

Nőnek a kalaposok: kedvez a májusi eső a nógrádi gombavadászoknak

A gombaszakértő szerint – nyugati országrésszel ellentétben – a vargánya, azaz az igazi gomba a megyénkben még egy hónapot is várathat magára. Kedvezőek viszont a feltételek a májusi pereszkének, amire nagyobb mennyiségben számíthatunk az esőzések után. A gyilkos galócával még nem találkozhatunk, mert az a mostaninál melegebb időt kedveli.

Fodor Orsolya

Kétvödörnyi gombával a szakértőnél. A zsákmányt mindig lássa szakember!

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

Az esős időjárás kedvező feltételeket biztosíthat a bővebb gombatermésnek. A tavaszi fajták csekélyebb mennyiségben már megjelentek erdeinkben. A kiadós csapadék viszont most jó hatással lehet például a májusi pereszkére, aminek a szezonja hozzávetőleg három hétig szokott tartani.

A világhálón a gombászcsoportokban több bejegyzésben is megemlítették, hogy néhány nappal ezelőtt Zala megyében már előbújt a vargánya. Sebestyén Katalin helyi gombaszakértő elmondta, hogy nálunk inkább június közepe után lehet számítani ezen gombának a megjelenésére. Most a májusi pereszkének van itt az ideje, amiből a piacra nagyjából három kilót vittek be a napokban értékesíteni. Az eladásra kínált mennyiségtől azonban jóval több lehet, amit ellenőrzés nélkül fogyasztanak az emberek, mert ezt a gombát a fűszeres, erős illatáról is könnyen fel lehet ismerni.

Kétvödörnyi gombával a szakértőnél. A zsákmányt mindig lássa szakember!
Fotó: H. M. / NMH

– Tövisalja gombát lehet még a környékünkön találni, ami csoportosan jelenik meg a számára alkalmas helyeken. Ha az időjárás ilyen csapadékos marad, akkor ezekből nagyobb számban lehet majd találni – mondta el Sebestyén Katalin.

A gombaszakértő arra is kitért, hogy jelenleg nem kell tartanunk a gyilkos galócától, mert az csak a melegebb időt szereti. A vargánya megjelenésével viszont már arra is kell számítani.

Mint mondta, sok gomba szokta a kukában végezni azok közül, amit ellenőrzésre visznek az emberek. Sajnos, aki összegyűjt mindent és egy helyre rakja, az hiába szedett számos ehető fajtát is, egy közéjük keveredett gyilkos galóca miatt is az összeset veszélyesnek kell tekinteni.

– Sokszor lehet hallani azt, hogy amikor megjelenik a gombapenész az erdőben az avar felszínén, akkor ott majd bőven akad vargánya. Ez azonban tévedés, mert nem lehet tudni, hogy milyen gombát is jelent majd. Előfordult már olyan is, hogy semmit nem jelzett előre – mondta Sebestyén Katalin gombaszakértő.

Előbb a csiperke várható, utána következik a vargánya

A salgótarjáni Sótér Józsefnek az eső sem vette el a kedvét attól, hogy májusi pereszke után kutasson az erdőben. Több mint öt évtized alatt már megtanulta, hogy mikor és hol érdemes keresni a különböző gombákat, de így is csak negyedkilónyit sikerült találnia a napokban. Elmondta: fontos a helyismeret, mert enélkül kisebb a siker esélye. Vargányára még nem számít, mert nem elég meleg az idő. Azt is megfigyelte, hogy ez csak a mezőn és az erdőszélen megjelenő csiperke után várható, amikor a májusi pereszkét már elvitte a meleg és az éjszakai hőmérséklet sem esik túl alacsonyra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában