jogosítvány

2021.05.01. 07:20

Nógrád megyében is újraindultak a jogsihoz szükséges elsősegélynyújtó vizsgák

Ahogyan a koronavírus-járvány első hulláma alatt, úgy az elmúlt hónapban is le kellett állítani a közúti elsősegélynyújtó tanfolyamokat és az azt követő vizsgákat.

Gulyás Edina

Forrás: NMH

Fotó: H. CS.

Tavaly tavasszal márciustól egészen júniusig nem volt lehetőség vizsgázni, most március 8-tól április 19-ig kellett halasztani az eseményeket.

– A jogosítványhoz szükséges elsősegélynyújtó tanfolyamokat az autósiskolák szervezik, képzett mentőápolók segítségével oktatják a résztvevőket. Ugyan egyénileg, az internetes tananyag segítségével is fel lehet készülni a vizsgára, amit a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete bonyolít le Nógrádban, de az elméletben elsajátított ismeretek fontos, hogy gyakorlati tudással egészüljenek ki – tájékoztatott Kerepesi Tímea, a Vöröskereszt megyei szervezetének elsősegélynyújtó koordinátora.

Fotó: MW

Az elmúlt időszakban mintegy hetven embernek kellett későbbi időpontra halasztani a vizsgáját Salgótarjánban és környékén, de folyamatosan pótolják az elmaradást.

A szakember arról is beszámolt, hogy a szabályokat továbbra is be kell betartaniuk a vizsgázóknak. Újraélesztésnél a befúvást nem kell elvégezni a babán, és aki fél a fertőzéstől, annak elég csak elméletben számot adni a tudásáról, nem kell gyakorlatban elvégezni az adott feladatot. Utóbbira még nem volt példa.

Fotó: H. CS. / NMH

Kerepesi Tímea kiemelte: a résztvevők hőmérsékletét érkezéskor ellenőrzik, maszkot és kézfertőtlenítőt is használniuk kell. A teremben egyszerre ketten tartózkodhatnak, a váróban pedig egymástól megfelelő távolságra négyen lehetnek. Folyamatosan fertőtlenítik a helyiséget, illetve minden vizsgázó után megtisztítják a babát és a gyakorlatokhoz szükséges eszközöket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában