2021.03.13. 10:21
Névtelenül panaszkodnak a salgótarjáni szomszédok
Várhelyi Béla, az Egyesült Lakásszövetkezet elnöke úgy látja, hogy a járvány hatására nem nőtt a többszintes, többlakásos épületekben élők adóssága.
20210225 Kiskunhalas Belendült a hazai ingatlanpiac. Illusztráció Fotó: Mester-Horváth Nikolett MHN Petőfi Népe
Fotó: Mester-Horváth Nikolett
A közösköltség-bevétel kismértékben emelkedett, de ez a régebben keletkezett tartozások jövedelemből történő letiltásának a hatására történt. A korábbi évekhez viszonyítva így pozitív kép rajzolódik ki a befizetések terén.
– A koronavírus-járvány miatti nehéz helyzet nem mindenhol érezteti a hatását. A tavalyi évben összességében csökkentek a felhalmozott hátralékok, mert nőtt azoknak a száma, akiktől van lehetősége a végrehajtónak letiltani, de sikeres árverések is történtek. Igaz, az árverési bevételekből alig részesedik a lakóépület. Több olyan eset is történt, amikor valakinek már évek óta halmozódott a tartozása, és munkahely hiányában nem lehetett tőle letiltani. Most viszont egyre több embernek van bejelentett munkahelye – fogalmazott Várhelyi Béla.
Hozzátette: végrehajtókat csak akkor vonnak be, ha a hátralékos önként nem fizet, vagy a részletfizetési megállapodását nem teljesíti. Az adatok szerint nőtt azoknak a száma, akiknek nem helyi munkáltatótól érkezik a letiltása. Az embereknek fontos lett a biztos munkahely, és nagyobb hajlandósággal mentek el az otthonuktól kissé nagyobb távolságra dolgozni.
Az elnök azt is megosztotta portálunkkal, hogy sok panasz érkezik a lakóktól a környezetükben élők életvitelével és viselkedésével kapcsolatban, de ezeket a lakóközösségen belül névvel már nem vállalja senki. Próbálják a panaszosok elkerülni a szomszédokkal való nyílt konfliktust. A nevét nem vállaló bejelentő érdekében nehéz eredményesen eljárni.
– Sok esetben hiába vannak a házirendben lefektetve a szabályok, ha azokat – hatósági eszközök híján – nem lehet kikényszeríteni. Sokat segítene ezen, ha az önkormányzat több, a lakossági együttélést zavaró cselekmény megsértésére alkotna szankciókat, ugyanis a lakóépületek üzemeltetőinek erre nincsen joga.