Fejlesztés

2021.03.12. 08:35

A járvány ellenére is töretlenül folynak a fejlesztések Kétbodonyban

A járványhelyzet viszontagságai ellenére több, az előző évben megkezdett fejlesztés befejeződött tavaly a településen, és a 2021-es esztendőre is komoly terveket fontolgat a község önkormányzata.

Hegedűs Henrik

A falu önkormányzata egy régi épület felújítására nyert el támogatást. Halász Judit polgármester az ingatlan előtt

Forrás: NMH

Fotó: H. Cs.

A korlátozó intézkedésekhez alkalmazkodva szabadtéren, a művelődési ház udvarán beszélgettünk Halász Judit polgármesterrel, aki rövid séta közben sorolta a legfontosabb fejleményeket.

– A Vidékfejlesztési Program keretében 2020 tavaszán elkészült az evangélikus templom és a parókia külső felújítása, míg a Magyar Falu Programban az evangélikus temetőben urnafalat alakítottunk ki, illetve kegyeleti koporsót vásároltunk – mondta a falu vezetője. – A templom melletti parkban pedig Trianon századik évfordulója alkalmából emlékművet állítottunk, ami egy történelmi emlékpark része lesz a jövőben.

Halász Judit hozzátette, a helyi polgárőr-egyesülettel közösen befejeződött a térfigyelő kamerarendszer kiépítése, az eszközöket Kétbodony legforgalmasabb pontjain és a község bevezető útszakaszain szerelték fel.

– 2021-re már kialakítottuk az elképzeléseinket, őszintén remélem, a kellő anyagi forrásokat is előteremthetjük majd hozzá – folytatta a polgármester. – Szeretnénk közösségi célokra hasznosítani a hosszú ideje, másfél évtizede üresen álló óvoda és iskola épületét. A későbbiekben akár szolgálati lakás is kialakítható itt. Az evangélikus templomban következne a belső tér megszépítése, és a kisbodonyi településrészen esedékes egy járdaszakasz építése, digitális sebességkorlátozó tábla felállításával egyetemben. A Magyar Falu Program segítségével megoldanánk a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítését, környezetrendezést végeznénk, parkoló és gépkocsi-tároló létesítésével, az udvar térkövezésével. A zöldfelületek kezeléséhez gépet szereznénk be, hasonlóképpen a közösségszervezéshez kapcsolódóan is lenne eszközvásárlás, és lecserélnénk a falugondnoki szolgálat mikrobuszát.

A falu önkormányzata egy régi épület felújítására nyert el támogatást. Halász Judit polgármester az ingatlan előtt | Fotó: H. Cs. / NMH

Halász Judit beszámolt arról is, hogy megindult a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének előkészülete, a romhányi tisztítóműhöz csatlakoztatva.

S hogy mi lesz a Szilvaszombattal? A nyugat-nógrádi térség egyik legnépszerűbb rendezvénye az elmúlt esztendőben az ismert körülmények miatt sajnálatosan elmaradt, de bíznak benne a kétbodonyiak, hogy ha „csökkentett formátumban” is, de augusztus utolsó hétvégéjén megtarthatják a közkedvelt eseményt, és a vendégsereg kedvére lakmározhat a finomságokból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában