Fejlesztés

2021.02.18. 08:28

Hatvanötmilliárd forintnyi támogatás érkezik Nógrád megyébe

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeiről tartottak sajtótájékoztatót szerdán Balassagyarmaton, a Vármegyeházán.

Lászlók Judit

Balla Mihály országgyűlési képviselő: a két térségi központot önállóan kezeljük

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

A sajtótájékoztatón Barna János, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke bejelentette, hogy az elkövetkezendő időszakban 65 milliárd forinttal gazdálkodhat Nógrád megye. A TOP Plusz programnak három fő fejlesztési irányvonalat jelöltek ki.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy szűkebb hazánk két fő régiója nem egyenlő arányban részesül majd a fejlesztési támogatásokból.

– Az elosztás során figyelembe vettük, hogy Kelet-Nógrád gazdaságilag elmaradottabb Nyugat-Nógrádhoz viszonyítva, ezért számukra gazdaságfejlesztési célokra öt százalékkal több forrást biztosítunk – mondta Balla Mihály. Hozzátette: – A két térségi központot, Salgótarjánt és Balassagyarmatot kiemeltük, ugyanis központi szerepük miatt önálló fejlesztési csomaggal kell rendelkezniük a következő évekre. Így Balassagyarmat 5,5 milliárd, míg Salgótarján 11 milliárd forint támogatásban részesül. Csach Gáborral, Balassagyarmat polgármesterével konzultálva arra a döntésre jutottunk, hogy hamarosan megkérdezzük a város lakóit arról, hogy milyen területeken látnák a leginkább szükségszerűnek a további fejlesztéseket.

Balla Mihály országgyűlési képviselő: a két térségi központot önállóan kezeljük
Fotó: L. B. / NMH

Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a nyugati térség több mint 20 milliárd forinttal tud majd gazdálkodni.

– Az előző időszakban a intézmények kétharmada megújult, a jövőben pedig a hátralévőket szeretnénk még korszerűsíteni. Ezeken kívül a megyei szintű koordináció során kértem, hogy a települések úthálózatának megújítását kiemelten fontos feladatként kezeljük. A kérést nyitottan fogadták, így annyit elöljáróban elmondhatok, hogy a települések belterületi útjai és a 4–5 számjegyű utak is meg fognak újulni. Emellett javaslatot tettem arra, hogy az oktatási intézmények fejlesztésére 2 milliárd forintot, a sport- és közösségi célú fejlesztésekre 2,5 milliárd forintot különítsünk el. Kitűzött célunk, hogy a Balassagyarmaton, Rétságon, Karancslapujtőn, Bercelen és Érsekvadkerten lévő ipari parkok építését befejezzék, illetve a meglévők kihasználtságát növeljük, tovább fejlesszük.

Balla Mihály hozzátette: egy olyan munkaszervezet létrehozásán is dolgozik, amelynek kiemelt feladata lesz az infrastrukturális fejlesztéseket az új munkahelyeket teremtő új befektetők igényeihez szabni.

– Egy innovációs központot is létre fogunk hozni, amely elősegíti, hogy az egyetemet és főiskolát végzett helyi fiatalok számára itt, helyben képzettségükhöz méltó munkát tudjunk biztosítani. Erre 1,5 milliárd forintot javasoltam elkülöníteni – tájékoztatott a képviselő. A TOP Plusz kiírásai várhatóan májusban válnak elérhetővé.

A települési intézmények kétharmada már megújulhatott

A sajtótájékoztatón Barna János, a megyei közgyűlés alelnöke röviden értékelte az elmúlt időszakot. – Nagy munka van mögöttünk, hiszen a térségünkben lévő 84 településen az intézmények kétharmada megújult. Ez közel 20 milliárd forintos fejlesztési forrást jelentett elsősorban az önkormányzatok számára. Egy-egy falut tekintve a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, az óvoda és a bölcsőde fejlesztése terén léptünk nagyot előre. A támogatásokat az elmúlt időszakban a polgármesterekkel való egyeztetés keretében úgy osztottuk el, hogy abból a települések egyenlő arányban részesüljenek – mondta Barna János. Hozzátette, a legfontosabb feladatuk továbbra is az, hogy a kisközségekben ugyanolyan életszínvonalat biztosíthassanak, mint a nagyvárosokban. A korábbi TOP-fejlesztések 90 százaléka mára el is készült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában