Fonalakból szövi gondolatait a balassagyarmati textilművész

– Hogyan vált textilművésszé?

– Kezdetben a három gyermekem számára varrogattam, majd a párom, Csemniczky Zoltán szobrászművész indíttatására kezdtem el komolyabban foglalkozni a textilművészettel. Sok fázison mentem keresztül és rengeteget tanultam, mire 1998-ban megtarthattam az első kiállításomat. A tárlat elsősorban gyermekeknek szólt, a babaház mellett számos szobadekorációt is készítettem. Azonban mindez a munkásságom korai szakaszában történt, így nem igazán gondolok ezekre valódi áttörő alkotásokként.

– Mi inspirálja az alkotásait?

– Számomra mindig is alapvető szempont volt az egyediség, nem hiszem, hogy a másolás jóra vezetne. Éppen ezért nem használom az internetet ihletforrásként. Sokkal inkább figyelem a külvilágot, amely nagy hatással van rám. Mindig észreveszek valami szépet, amelyből úgy érzem, remekművet készíthetek. Fontosnak tartom, hogy fel tudjam építeni, amit gondolok, látok és érzek. Egyfajta példaként tekintek Zoób Katti, divattervező, Földi Péter festőművész és Csemniczky Zoltán, szobrászművész munkásságára.

– Milyen technikával dolgozik?

– Engem az érdekel, hogy mit bír el az adott anyag. Kíváncsivá tesz, hogy egy vékony fonalból vagy egy cérnaszálból mit tudok kihozni. A legjobban az általam csak tekerős technikának nevezett módszert szeretem, többnyire ezt is használom. De volt, már olyan kiállításom, ahol a horgolásé volt a főszerep. Ezenkívül mindig ügyelek arra, hogy az alkotások újrahasznosított anyagokból készüljenek.

– Mennyi ideig tart elkészíteni egy-egy textilművet?

– Nagyon változó, hogy mi mennyi ideig készül. Van olyan, amit egy hétvége alatt megcsináltam és olyan is, amin hónapokat dolgoztam. Előfordult már, hogy valami tényleg nehezen készült el. Ennek ellenére azt mondanám, hogy a munkafolyamat legkomplikáltabb részei: hozzálátni az alkotáshoz és időt szakítani rá.

– Mit láthatnak majd a következő tárlaton a Madách Imre Városi Könyvtárban?

– Egyfajta összefoglalója lesz az elmúlt húsz év munkásságának. Ha jellemeznem kellene a kiállítást, akkor azt mondanám, hogy a küzdelem szó írja leginkább körül. Ugyanis folyamatosan viaskodtam az idővel, a technikával, de legfőképpen a gondolataimmal. A tárlaton helyett kapott az Ararát című alkotásom is. Erre vagyok a legbüszkébb, mert mindenki kételkedik a drótnélküliségében. Egy versenyen még felül is bíráltak ezzel kapcsolatban, pedig bátran állíthatom, hogy nincs benne segédeszköz. A járványhelyzet miatt egyelőre még nem tudom, hogy mindezt mikor tekintheti meg a nagyérdemű.

– Mennyire megterhelő, hogy a munkája egyben a szenvedélye is?

– Sajnos ez nagyon idegőrlő tud lenni, és az ember egy idő után kiég. Ráadásul a pandémia és a bezártság csak tovább rontott a helyzeten. Általában véve a dekorációk mindig lendületet adnak és átsegítenek ezeken a nehezebb időszakokon. Éppen ezért többször megfogadtam, hogy nem készítek semmit egy darabig, mégis sokszor már a következő feladaton jár az eszem. Így be kellett látnom, hogy sosem fogom tudni abbahagyni ezt a tevékenységet, viszont szünetet kell tartani. Ezért azt tervezem, hogy a jövőben több időt fordítok a családomra, hogy aztán újult erővel nekiláthassak a szenvedélyemnek.

– Mit jelent a Horváth Endre-díj az Ön számára?

– Nagyon nehéz lenne leírni szavakkal, hiszen nagyon sokat jelent nekem, sőt még annál is többet. A városban csak dekoros Katiként ismernek. Ezzel a kitüntetéssel, viszont nemcsak a városért tett munkámat ismerik el, hanem Lőrincz Katalint, a textilművészt is.

Névjegy

Lőrincz Katalin 1963-ban született Egerben. Majd 1989-ben költözött először Cserhátsurányba, végül pedig 2000-ben Balassagyarmatra, ahol azóta is él. Lassan húsz éve dolgozik a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A munkája sokrétű, hiszen foglalkozik többek között dekorálással, kiállítás szervezéssel és tabló készítéssel is. Kollégáival pedig számtalanszor kedveskedtek Balassagyarmat lakóinak szebbnél szebb kreációkkal. Jelenleg a tavaszi dekoráción dolgoznak, amelynek fő célja, hogy ebben a nehéz helyzetben is mosolyt csaljanak az emberek arcára. Textilművészként végzett munkásságát Balassagyarmaton kívül megtekinthették többek között Ipolyságon, Egerben és Kaposváron. Korábban egy klubot is vezetett, ahol nyugdíjasoknak és fiataloknak egyaránt megtanította sajátos technikáját. Emellett nagyon büszke arra, hogy gyermekei is örökölték a kreativitást.