2021.01.01. 20:00
Ezek a galériák érdekelték legjobban a Nool olvasóit 2020-ban
Összegyűjtöttük, hogy 2020-ban melyik galériák jutottak el a legtöbb olvasóhoz.
Halálos kimenetelő közúti baleset Nemti községnél
Forrás: NMH
Fotó: H.Cs.
November közepén mutattuk be, hogy egy Szirák egyik családi házának az udvarán található az a különleges laboratórium, ahol olyan ellenanyagokat készítenek, amiket globálisan kiemelkedő sikerrel vetnek be a koronavírus elleni harcban. A nógrádi sikerről a Reuters hírügynökség is beszámolt.
Nógrádban gyártott ellenanyag segíti a koronavírus-kutatást
November elején filmesek lepték el Salgótarján belvárosát. Mint kiderült, a nógrádi megyeszékhely Berlin évtizedekkel ezelőtti főtereként tűnik majd fel a Netflix új sorozatában, várhatóan jövő tavasszal. Az egyik forgatási napon sikerült kicsit belesnünk a kulisszák mögé.
Filmforgatás Salgótarjánban
Szeptemberben számoltunk be arról, hogy a világ legnagyobb hangtálját rejti a legkisebb nógrádi falu. Emellett egyedi harangok, Buddha-szobor, japán fürdő és egyéb látványosságok várják a Garábra érkezőket egy különleges helyen, amely a lelket hivatott ápolni.
A világ legnagyobb tibeti hangtálja Garábon
Októberben egy 16 éves fiú halt meg Szécsényfelfalunál, amikor egy autó eddig tisztázatlan körülmények között az úttesten megpördült és az út menti árokba, majd a földes területre hajtott, ahol felborult. A baleset következtében a gépjárműben utazó 16 éves fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a gépjármű vezetője és további három utasa megsérült.
Halálos baleset Szécsényfelfalunál
December közepén Nemtinél történt halálos baleset. Egy személygépkocsi egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, és összeütközött a vele szemben haladó tehergépjárművel. Az autóba négy ember beszorult, egy férfi a helyszínen életét vesztette, hárman megsérültek.
Halálos kimenetelű baleset Nemti és Bátonyterenye között
Augusztusban személygépjármű és vonat ütközött Szügyben. A balesetben egy 5 éves kislány szenvedett könnyebb sérüléseket, egy 42 éves férfit pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Az édesapa később belehalt a sérülésekbe.
Fotók a szügyi vonatbaleset helyszínéről
Novemberben egy idős házaspár vesztette életét a salgótarjáni frontális balesetben
Halálos autóbaleset Salgótarjánban
November elején teljes terjedelmében égett egy ház tetőtere Salgótarjánban. Három évtized munkája vált a pusztító lángok martalékává a tarjáni tragédiában, azt is bemutattuk, mi maradt a tragédia után.
Kiégett egy ház tetőszerkezete
Még szeptemberben halálra gázoltak egy gyalogost Salgótarjánban, aki az úttesten akart áthaladni. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az Agria Tv arról írt, hogy a 36 éves helyi férfi ittasan, sötét ruhában gyalogolt az úttesten.
Fotók a salgótarjáni halálos gázolás helyszínéről
Karácsony előtt történt, hogy egy személygépkocsi kidöntött egy villanyoszlopot Salgótarjánban, a Rákóczi úton, a Tesco áruház és a közeli benzinkút között.
Autó döntött ki egy villanyoszlopot Salgótarjánban
Várjuk olvasóink fotóit 2021-ben is, a [email protected] címre!