2020.11.09. 11:30
Újra diplomát kapott az őslények ipolytarnóci lelőhelye
Ipolytarnóc ősmaradványos védett területe 1995-ben vált az összeurópai természeti örökség részévé. Európa Diplomájának esedékes felülvizsgálata után az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága nemrég úgy határozott, hogy 2030-ig újra meghosszabbítja a diploma érvényességét.
A nagy hírű védett terület fogadóépülete a világszerte csak innen ismert ipolytarnóci ősfenyőről kapta a nevét
Forrás: NMH
Fotó: Hüvösi Csaba
Az Európa Diplomát 1965 óta azon európai jelentőségű védett területek érdemelhetik ki, amelyek kiemelkedő tudományos, természeti, kulturális vagy esztétikai értékekkel bírnak, és egyben megfelelő oltalom alatt állva, kezelésük is példaértékű.
– Az Ipolytarnóci Ősmaradványok 1995-ben vált az összeurópai természeti örökség részévé, majd a kitüntető címet 2000-ben és 2005-ben újabb öt-öt évre, míg 2010-ben a terület példás kezeléséért ez év szeptemberéig meghosszabbították – mondta el érdeklődésünkre Szarvas Imre, a védett terület vezetője.
A felülvizsgálat után az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága idén is úgy határozott, hogy 2030-ig ismét kitolja a diploma érvényességét.
– Ezzel elismerték eddigi erőfeszítéseinket, és megerősítették csapatunkat abban, hogy jó irányt követve dolgozunk napról napra a terület fejlesztéséért, értékeinek megőrzéséért.
Az időszerű felülvizsgálatra Maurice Hoffmann belga ökológus professzort jelölték ki, a helyszíni ellenőrzés még tavaly nyáron megtörtént, de további dokumentációkat is el kellett juttatni a szakértőnek. A koronavírus-veszély miatt a bizottság márciusban videó-konferencián hallgatta meg az ellenőrt, s vita nélkül hozta meg felterjesztési javaslatát.
Szarvas Imre hozzátette: az elismerés azt jelenti az Ipolytarnóci Ősmaradványok számára, hogy részesei lehetnek a Föld örökségének, amit mindenkor érdemes megóvni és közkinccsé tenni.
Ennek fényében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyik fő küldetése, hogy az alsómiocén földtörténeti múlt relikviáit megőrizze a jövőnek.
Kitért arra is, hogy a diploma fenntartásának szigorú felülvizsgálati követelményei vannak, a megítéléskor ajánlásokat is megfogalmaznak. Az éves jelentések, helyszíni vizsgálatok, terepszemlék és széles körű szakértői vélemények alapján a kitüntetés meghosszabbítható, de ez nem automatikus, hiszen a kezelésben fellépő kedvezőtlen folyamatokra és az ajánlások be nem tartására válaszul a diploma visszavonható.
Kiemelte: az összeurópai természeti értéklistán csupán három magyarországi terület található, a pilisi lennek otthont adó Szénás-hegycsoport, Ipolytarnóc és a Tihanyi-félsziget utóvulkáni képződményei. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület ezzel a régió egyetlen Európa Diplomás fosszília előfordulása.
Szarvas Imre rávilágított: az Ipolytarnóci Ősmaradványok páratlan földtani örökségének központi szerepével több mint tíz éve jött létre a több mint 1600 négyzetkilométer területű, a határon is átnyúló Novohrad–Nógrád Geopark. Ebből mintegy 1300 négyzetkilométer természeti örökség gondnoka a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
Terjeszti a terület az ismereteket
A védett terület fontos célja, hogy közérthető formában minél szélesebb körrel ismertesse meg az itteni értékeket. Az ipolytarnóci területen egy 17 millió éves időutazásnak lehetnek részesei az érdeklődők. A Miocén Park immár világhírnévre tett szert, míg az Ősvilági Pompeji feltáró kutatása és földtani örökségének állagmegóvása napjainkban is zajlik. A bemutatóhely télen sem zár be teljesen, a fejlesztéseknek köszönhetően a hideg hónapokban is kiváló programok és tematikus túrák várják a vendégeket, akik pénteken, szombaton és vasárnap az óvintézkedések betartása mellett kereshetik fel a területet. Az elmúlt időszak holografikus fejlesztései nagy előrelépést jelentettek a fejlődésben, míg a belső kiállításon kipróbálható interaktív fallal a résztvevők belecsöppenhetnek a miocén ősvilágba is.