Hetvenhat év után sem merült feledésbe a nógrádi bányászok hőstette

Hetvenhat éve olyan bányászokat lőttek le, akiknek a föld alatt végzett munka már-már hivatás volt. Ezekre a közel nyolc évtizeddel ezelőtti lövésekre emlékeztek kedden délelőtt a karancslejtősi emlékműnél.

A koronavírus-járvány miatt az idei megemlékezés eltért a megszokottól, hiszen annak érdekében, hogy kerüljék a csoportosulást a különféle szervezetek más-más időpontokban koszorúztak. A karancsaljai önkormányzat, illetve a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság tagjai kedd délelőtt rótták le tiszteletüket az elhunytak előtt.

Dobor István, a szakszervezeti bizottság elnöke portálunknak elmondta, hogy a hőstettek soha nem évülnek el, a hősök örök életűek.

– A nógrádi ellenállók a mi hőseink, hiszen olyat tettek, ami kitörölhetetlenül ívódott bele a bányászság nagy történelemkönyvébe. Olyat cselekedtek, amire lelkünkből fakadó kötelességünk emlékezni, hiszen szívünk diktálta igény. Amikor felidézzük a hetvenhat évvel ezelőtti eseményeket, mi utódok arról teszünk tanúbizonyságot, hogy megőriztük mártír elődeink emlékét, alakjukat, cselekedeteiket nem hagyjuk feledésbe merülni. Hálával és büszkeséggel tekintünk rájuk – emelte ki Dobor István. Ezt követően pedig részletesen felidézte az 1944 novemberében történteket.

Sulyok Oszkár Jánosné, Karancsalja polgármestere portálunk megkeresésére elmondta, a hetvenhat évvel ezelőtt eseményekben az ő nagyapja is részt vett, amiről rengeteget mesélt a családjának.

A polgármestertől megtudtuk az is, hogy a német parancsnokság utasítására 1944. november 22-én a bányavezetőség elrendelte a Karancslejtős-akna termelésének a beszüntetését, továbbá azt is, hogy másnap, azaz november 23-án minden bányász köteles hadimunkát végezni. A karancslejtősi dolgozók azonban megtagadták ezt a parancsot, és az említett napon leszálltak a bányába. A 160 bányászhoz csatlakoztak a környező települések munkásai, továbbá 22 szökött magyar katona is. Az ellenállásban közel 300-an vettek részt. A kialakult helyzet láttán a bányamester azonnal jelentést tett a vezetőségnek, továbbá a csendőrség parancsnokának.

November 24-én a német katonák és a csendőrök megszállták a bányatelepet. Felszólították az ott lévőket a bánya elhagyására, ők azonban erre nem voltak hajlandók. Ezek után a német parancsnokság utasítására brutális intézkedések következtek.

A megszálló németek, továbbá a magyar csendőrök túlereje arra kényszerítette a bányászokat, hogy feljöjjenek. November 27-én, valamint 28-án hat ember kivételével az összes elhagyta a föld mélyét, a hősi ellenállás pedig halálos áldozatokat követelt. A bányában tartózkodók úgy határoztak, két csoportra osztva, más-más helyen kísérlik meg a kijutást. A kijáratot azonban tetemes mennyiségű föld torlaszolta el.

Több órát dolgoztak, amikor végre egy fa gyökerébe kapaszkodva, azt megmozgatva friss levegő áramlott be hozzájuk. Ezt követően nagy nehézségek árán kiásták magukat. Mind a hat embernek sikerült kijutni, akik a közeli hegyekben bujkálva várták a szabadulást.