Az élvonalban az évad középcsatára volt a salgótarjáni futballista

– Az SKSE-ben kezdtem a pályafutásomat 1964-ben, az első edzőm Tóth István volt – eleveníti fel a múltat Marcsok János. – A folytatásban Boldvai László egyengette utamat, a felnőttcsapatban Kovács Ernő edzőnél 1966. szeptemberében mutatkoztam be a Borsodi Bányász ellen idegenben, ahol 0:0 lett az eredmény. A kék-fehéreknél olyan kiválóságokkal játszottam együtt, mint például Antal Lajos, Nyerges László és Szeberényi Tibor. Nagyon jó volt a közösség, s nemcsak futballozni tanultam meg, hanem nótázni is. Katonának 1970 nyarán vonultam be Gyöngyösre, ahol az NB III.-as csapatban szerepeltem.

Leszerelése után 1972 nyarától újra az Sesében folytatta, amellyel az 1972/73-as évadban elsők lettek az NB III. Északi csoportban, majd 1973/74-ben az NB II. Északi csoportban a 10. helyen zártak.

– Ekkor nagyon jó csapatunk volt a Sesében, olajozottan működött minden – folytatta. – Nem volt meglepő, hogy a keretből Tóth Ernőt a Bp. Honvéd, Földi Attilát a Vasas, majd engem a SBTC igazolt le. Igaz, a kispestiek is hívtak, lehet, ha őket választom, akkor a válogatott küszöbe sem lett volna túl magas.

A remek labdarúgónak 1974. szeptember 14-én érkezett el a pillanat, amikor az élvonalban bemutatkozhatott az SBTC-ben. A Rába ETO ellen, hazai pályán, Dávid Róbert edző Berindán László helyére küldte pályára az 58. percben, a találkozót a vendégek nyerték 2–0-ra. A Népsport osztályzatai alapján Marcsok János bekerült az NB I. 1974/75-ös idény együttesébe. A legjobb középcsatár lett a posztonkénti rangsorban, 6,00-ás átlaggal, megelőzve az újpesti Bene Ferencet és a ferencvárosi Szabó Ferencet. Az álomcsapat a következő volt: Bolemányi (ZTE) – Kelemen (Honvéd), Nagy III. (Videoton), Szűcs (Honvéd), Lukács (Honvéd) – Kovács B. (MTK), Kocsis (Honvéd), Pintér (Honvéd) – Fazekas (Újpest), Marcsok (SBTC), Zámbó (Újpest).

– Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy bekerülök az év csapatába, hiszen olyan klasszist utasítottam magam mögé a rangsorban, mint Bene Feri – emelte ki. – Jó gárdába kerültem, ahol Básti, Répás és Jeck volt a vezéregyéniség. Az őszi idényben jobbára még az első osztály ritmusával ismerkedtem, de a nagyszerűen sikerült téli alapozás után a tavaszi idényt remek formában játszottam végig, a csapat pedig a nyolcadik helyen végzett. Életem egyik legjobb játékát a Honvéd ellen nyújtottam 1975. március 8-án.

Hazai pályán 10 ezer néző előtt nagy csatában kaptunk ki 3–2-re. Kocsis Lajost fogtam, s mind a ketten hetes osztályzatot kaptunk.

Marcsok János

Született: 1950. november 4., Salgótarján.

Posztja: csatár.

Játékos-pályafutása: SKSE (1964–70), Gyöngyös (katonaság, 1970–72), SKSE (1972–74), SBTC (NB I., 1974–77: 58 mérkőzés/15 gól), Kaposvár (NB I., 1977–78: 12/3, NB II.: 1978–80), SBTC/STC (NB II., 1980–81: 18/1), Síküveggyár (NB III., 1981–88). Az élvonalban 70 mérkőzésen, 18 gólt szerzett. NB I.-ben első mérkőzése. 1974. 09. 14.: SBTC – Rába ETO 0–2.

Utolsó mérkőzése: 1977. 12. 26.: Ú. Dózsa – Kaposvár 5–1.

A középcsatárnak legemlékezetesebb mérkőzése 1975. március 15-én volt, amikor a Vasas ellen a Fáy utcában a Magyar – Miklós, Kmetty, Kovács II. J., Vertig – Kegye (Konyha, 63.), Répás, Varga – Horváth F., Marcsok, Jeck összeállítású csapat 4–2-re győzött.

– Ezen a mérkőzésen lőttem egyik legszebb gólomat, amikor Répás Béla beadása után a kapunak háttal állva, a labdát hátrahúzva, ollózva találtam be Mészáros „Bubu” hálójába – hangsúlyozta. – Még egy a fontosabb a gólok közül, bár azt hiszem, a gól az mindig jelentős: 1975. szeptember 20-án volt, amikor a Rába ETO otthonában győztünk 3–1-re, és a második gólt én szereztem. A fekete-fehéreknél különleges szerepkörben játszottam; hátravont középcsatárként az ellenfél irányító középpályását kellett semlegesítenem, s emellett kellett felérnem a támadásokhoz.

Az SBTC 1977-ben búcsúzott az élvonaltól. Marcsok azonban maradt az NB I.-ben, hiszen a Kaposvárhoz igazolt.

– Minden nagyon szépnek látszott, mert egy erős, stabil SBTC-be kerültem be – emelte fel a hangját az egykori kiváló játékos. – Baróti Lajos bácsi, az akkori szövetségi kapitány noteszába is bekerült a nevem, amely a vb-selejtezőkre készülő válogatott bővebb keretét, negyven főt jelentette, de sajnos megsérültem. A Stécénél az idősödő vezéregyéniségeket nem sikerült pótolni, ezért 1977-ben kiestünk. A vezetők lemondtak rólam, de bejelentkezett értem a Kaposvár, a Csepel, a Diósgyőr és a Videoton. A kaposváriakat választottam, ahol szép három évet töltöttem, amelyből az első évadban az élvonalban voltunk, majd a másodosztályban szerepeltünk két szezont, ahol kivívtuk a feljutást 1980-ban, de ekkor visszatértem Salgótarjánba. Egy meccset kiemelnék a kaposvári évekből: 1977. október 15-én a Csepel ellen hazai pályán 7 ezer néző előtt Németh Lajos irányításával a Buús – Éger, Ágfalvi, Zentai, Duschák – Hangai, Gulyás, Kanyar (Konrád, 69.) – Máté, Marcsok, Turai (Karasz, 67.) összeállításban 2–1-re nyertünk. A gólokat Kanyar és én, míg az ellenfélből Branikovits szerezte.

Játékosként, sípmesterként és vezetőként is letette a névjegyét

Aztán 1980 nyarán visszatért Salgótarjánba, és egy évet a másodosztályban az STC csapatában szerepelt, majd következett a Síküveggyár az NB III.-ban, egészen 1988-ig.

– Kaposvár után a Stécéhez kerültem vissza, majd 38 évesen, a Síküveggyárban fejeztem be a játékot – említette. – Pályafutásom alatt a legkiválóbb játékostársamnak Répás Bélát tartom, akinek kisugárzása volt, éreztem a gondolatát. Szinte egyik edzővel sem voltam igazán jó viszonyban, mert dörmögtem, visszaszóltam, hangosan gondolkodtam, és melyik edző szereti ezt? A Síküveggyárral – amelynél szinte úgy éreztem magam, mint egy nagy családban – 1988 szeptemberében, a Vasassal játszottuk a búcsúmérkőzésemet, amelynek edzője, dr. Puskás Lajos, aki Kaposváron is a mesterem volt. Ekkor már apósom, Válóczi Béla javaslatára két éve fújtam a sípot. 1990-ben, közel a negyvenhez kerültem fel az országos játékvezetői keretbe, ami ebben a korban már kivételes esetnek számított.

Marcsok János nyolc évig, vagyis 1998-ig volt az országos keret tagja, játékvezetőként a másodosztályig, asszisztensként az élvonalig jutott el. Az országos ellenőri keretben 1998–2005-ig, míg a megyei szövetség játékvezetői bizottságát 2001–2005 között vezette. Időközben az NB III. Mátra-csoport játékvezetői bizottságának elnöke volt 1997–2001 között, megszerezte a B licencet, és edzősködött a Salgó Öblös-Faipari SC-nél, ahol gyermekekkel, serdülőkkel foglalkozott.

– Nagyon sokat köszönhetek a családomnak – hangzik az összegezés. – A feleségemmel, Vicával 47 éve élünk tanárnő-sportoló házasságban. Ő szintén élvonalbeli sportoló volt, főiskolás korában, Egerben kosárlabdázott. Két fiúgyermekünk van. Péter játékvezetőként NB I/B-ig jutott, jelenleg villamosmérnökként dolgozik, tervezőcsoportot vezet. Kisebbik fiam, Zoltán focizott az SBTC-ben, most az OTP Bank kötelékében, Budapesten fiókvezető. Fő tevékenysége a két csodálatos ikerlány unokám, Enikő és Emese nevelgetése, kis menyemmel, Judittal egyetemben.

– Hogy jelenleg milyen kapcsolatban állok a labdarúgással? – kérdez vissza. – Úgy gondolom, hogy harminchárom év játékvezetésben eltöltött idő után legalább egy telefont, e-mailt vagy egy élő szót megérdemeltem volna, mivel, azóta sem tudom – már két éve – mi volt az indok a félreállításomban.