Fenntarthatósági Témahét

2020.10.09. 17:31

Szemetet is szedtek a salgótarjáni kerisek a fenntarthatósági témahéten

Idén a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikuma és Szakképző Iskolája is csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét nevet viselő rendezvénysorozathoz. A pedagógusok a tanórák anyagaiba is belecsempészik a környezetvédelmet, így például a testnevelés óra feladatai közé a szemétszedés is bekerül.

Veres Edina

Forrás: Shutterstock

Immár ötödik alkalommal hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Idén a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikuma és Szakképző Iskolája is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, amely – az EMMI támogatásával – a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében valósul meg.

Több mint 1700 iskola – csaknem 120 a határon túlról – regisztrált a programba, amely csaknem 380 ezer diák részvételét jelenti. A fenntarthatósági témahét hivatalosan október 5-9. között zajlik, azonban a salgótarjáni intézményben a duális képzés miatt egy héttel tovább tart az akciósorozat. Mindezt azért, hogy az éppen gyakorlaton résztvevő tanulók is elsajátíthassák ezeket a „zöld gondolatokat”.

A testnevelés óra feladatai közé a szemétszedés is bekerült
Fotó: Beküldött fotó

Ugra Zsuzsanna tanárnő, a programok iskolai főszervezője kiemelte: a fenntarthatóság témáját a tanárok az órák tananyagába is beleszövik.

– A matematika órákon környezetszennyezési és hulladék-felhalmozódási diagramokat elemezhetnek a diákok, a testnevelés-foglalkozások alatt például futás közben szednek szemetet, azaz plogging-olnak, a Kálvária-hegyen. A szakmai tárgyakban a csomagolás vagy az ételszállítás témája került a központba. A programjaink között szerepel például, hogy a fiatalok a kidobásra szánt anyagokból barkácsolnak hasznos vagy szép tárgyakat, szelektíven gyűjtik a hulladékot, vagy éppen zöld plakátot készítenek.

Ezekről a tevékenységekről fotókat vagy videókat tölthetnek fel az esemény közösségi oldalára. Az osztályok az aktivitásukkal pontokat szerezhetnek, a legkörnyezettudatosabb csapat teljesítményét nyereménnyel fogjuk jutalmazni. Ezekkel a programokkal arra is próbáljuk felhívni a diákjaink figyelmét, hogy ők maguk mit tehetnek a hétköznapokban a környezetvédelemért.

Manyasz Tímea tanárnő (balra) bemutatóján az újrahasznosított pelenkákat babákra próbálhatták a diákok | Fotó: Beküldött

Ugra Zsuzsanna hozzátette: az iskolának van egy úgynevezett „zöld bakancslistája”. Ehhez nagyon jól illeszkedik a fenntarthatósági témahét, ami náluk csak október 16-án, az Erasmus nappal ér majd véget.

A tanárnő arra is kitért, hogy elektronikai hulladék, illetve akkumulátor- és elem-gyűjtőtartályokat is elhelyeztek az iskola folyosóin. Emellett a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft-től két szelektív hulladékgyűjtő konténert kaptak, amelyek helyes használatát már a pedagógusok meg is mutatták a gyerekeknek.

A fenntarthatósági témahét keretében az intézmény körüli üzletek polcairól származó több újrahasznosítható termékből, valamint már újrahasznosított anyagból nyitottak kiállítást. A diákok Jakab Éva tanárnő segítségével ismerkedhettek meg ezekkel az eszközökkel, amelyek használata csökkentheti egy ember ökológiai lábnyomát. A pedagógus a korábbi évek Erasmus-programjain, azaz a külföldi szakmai gyakorlatokon gyűjtött példákkal is bővítette a tanulók fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteit.

A kiállítás megnyitását követően Manyasz Tímea tanárnő az újrahasznosított ruhákból, valamint textiltárgyakból tartott bemutatót. Mindeközben szót ejtett a lucfalvai mosható textilpelenkáról, amely használt anyagokból készül az újrahasznosítás segítségével. Az úgynevezett REpelus-sal kapcsolatban azt is elmondta: egy átlagos csecsemő szobatisztaságának eléréséig akár hatezer eldobható pelenkára is szükség lehet, ami másfél tonna szemétnek felel meg.

A most megszerzett ismereteket a diákok a későbbi tanulmányaik során is kamatoztathatják, hiszen például a környezetbarát csomagolás és ételkiszállítás témájával az év végi szakmai vizsgán vagy érettségin is találkozhatnak majd.

 

Fontos a szemléletváltás

Az idei fenntarthatósági témahét tárgyköre az energia, a klímaváltozás és az egészségnevelés volt. Újdonság, hogy idén az egész Kárpát-medencéből fogadták a regisztrációkat, így a határon túli iskolák is kapcsolódhattak a programokhoz. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által támogatott programsorozat célja, hogy a szemléletváltásra legfogékonyabbakkal, azaz a gyerekekkel már iskolás korban megismertessék a téma fontosságát. Emellett a személyes érintettségükre is próbálják felhívni a figyelmet, hiszen egy kis odafigyeléssel a legapróbbak is sokat tehetnek a Föld védelméért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában