Fejlesztés

2020.08.28. 14:24

Számos régi álom vált valóra Szécsénkén

Több komoly fejlesztés történt a közelmúltban az alig kétszáz lelket számláló délnyugat-nógrádi kisközségben.

H. H

Elmarad a lecsófesztivál, de lesznek fejlesztések

Forrás: NMH

Utat újítottak fel, megszépült a temető környezete, eszközöket vásároltak, és a helyi identitástudatot is erősítik. Hevér Boglárka, a település polgármestere a Magyar falu program pályázatain elnyert támogatásokról számolt be a portálunknak.

– Az egyházi közösségek tulajdonában lévő temetők fejlesztésére valamivel kevesebb mint ötmillió forintot nyertünk – hangsúlyozta.

Elmarad a lecsófesztivál, de lesznek fejlesztések
Fotó: NMH

– Ebből leaszfaltoztattuk a sírkertnél található parkolót, felfestettünk gépkocsihelyeket, és a bejárattól a ravatalozóig elkészült az útszakasz. Ezzel régi gondunk oldódott meg. Hasonlóképpen, az önkormányzati útfelületek felújítására kaptunk mintegy nyolcmillió forintot. A művelődési háztól a temetőig elég leromlott állapotban volt a burkolat, ezt cseréltük ki – tette hozzá.

A közterületek karbantartásának céljaira 5,5 millió forintot nyertek. A zöldfelületek tisztítására és rendbetételére vásároltak fűkaszát, négykerék-meghajtású fűnyírót, illetve akkumulátortöltésű lombfúvót. Ezekkel a berendezésekkel a jövőben jóval hatékonyabban tudják ellátni a feladatokat. Szükség is van a gépekre, mert Szécsénkén szerencsére kevés a munkanélküli, ami a közfoglalkoztatottak alacsony számával jár együtt, és a rendezett falukép érdekében elengedhetetlen a kétkezi munka kiváltása.

– A nemzeti és helyi identitástudat erősítésére ugyancsak nyertünk, méghozzá 13,3 millió forintot – folytatta Hevér Boglárka. – Ez a programunk három pillérre támaszkodik. Egyrészt a közösségi események szervezői számára tartalmaz munkabér-támogatást, másrészt a művelődési házunkat újítjuk fel belőle, itt még az ajtók cseréje várat magára, valamint rendezvények lebonyolítását is magában foglalja.

Elmarad az idei lecsófesztivál

A polgármester végül egy szomorú hírt is megosztott. Eredetileg minden év szeptemberének első szombatján rendezik meg a lecsófesztivált, amely az elmúlt évek során igen rangos eseménnyé nőtte ki magát, nem pusztán a neves meghívott előadók színvonalas műsora miatt, hanem az érdeklődők egyre bővülő serege okán is. A járványhelyzetre való tekintettel azonban idén elmarad a lecsófőzők nemes versengése, de őszintén remélik, hogy 2021-ben már ismét vendégül láthatják az ételkülönlegességek kedvelőit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában