útfelújítás

2020.08.03. 16:45

Átadták a megújult legéndi bekötőút közel négy kilométeres szakaszát

Bruttó 469 millió forintértékben, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Magyar Falu Program keretében újult meg a 21153-as jelű legéndi bekötőút 3,16 kilométeres szakasza. Az ünnepélyes átadást hétfőn tartották meg Legénden.

Sziládi Krisztina

Legénd - 2020-08-03 - Nézsa-Legénd közti útátadó ünnepség balról jobbra: Styevó Gábor Nézsa polg., Balla Mihály ogy képviselő, Lehel Zoltán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei igazgatója, Tunkel Tamás Legénd polg.- Torjay Attila/NMH

Forrás: NMH

Fotó: Torjay Attila

A két település közötti, a Magyar Állam tulajdonában és a Magyar Közút Zrt. kezelésében lévő közút felújítását Legénd és Nézsa lakossága egyaránt nagy örömmel fogadta.

Tunkel Tamás legéndi polgármester elmondta, hogy sajnálatos módon az útfelület régi alapja már a sok évtizeddel korábbi megépítésekor sem megfelelő módon készült el. Ennek következtében az aszfalt több helyen aggasztó mértékben megsüllyedt és széttöredezett. Az út meredek szakaszain hiányoztak, vagy eltömődtek az árkok és átereszek, ezért a csapadékvíz közvetlenül az úton hömpölygött át, elmosva az út anyagát. Az évente végzett kátyúzások csak felszínes megoldást nyújtottak. Az út menti biztonsági betonkorlátok is többségében kidőltek.

Az út problémái jelentősen akadályozták a helyi vállalkozások fejlődését, gazdasági lehetőségeit. Az úthibák már szinte ellehetetlenítették az itt élők biztonságos közlekedését és jelentősen csökkentették Legénd turisztikai vonzerejét. A legjelentősebb helyi turisztikai vállalkozás, a Legéndi Üdülőfalu idegenforgalmi bevételei évről-évre elsősorban a járhatatlan út miatt maradtak el számottevően.

– Legénd eddigi tökéletlen és fejletlen közlekedési infrastruktúrája sajnos évtizedek óta a legnagyobb akadálya volt a fejlődésnek, meghatározó módon hozzájárult a település elnéptelenedéséhez és elszegényedéséhez. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az út felújításával egy új, fejlődő korszak kezdődhet Legénd életében, ami meghatározó, kedvező változásokat hozhat. Lehetőség nyílik a helyi vállalkozások fejlesztésére és új beruházások gazdaságos megvalósítására – mondta Tunkel Tamás.

A faluvezető hozzátette, hogy Legénd végre élhető településsé válhat és kitörhet eddigi elszigeteltségéből. A közlekedési idő lecsökken és Vác, Budapest közelsége ezután községüket is felértékeli. Az itt található műemléki épületeket és a festői természeti környezetet a hazai és a külföldi turisták is szélesebb körben megismerhetik.

Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a Magyar Falu Program keretében országosan 50 milliárd forint értékben, 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítások az idén. Ezekből Nógrád megye, többek között Legénd is részesült, amire már régóta nagy szükség volt. Az útfelújítási program elsősorban a mellékutak helyreállítását célozza meg – ezzel a vidék népességmegtartása szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére ad lehetőséget.

A 21153-as jelű bekötőúton mind a pályaszerkezet, mind pedig a burkolat felújítása során újrahasznosított anyagokat használtak fel a szakemberek a vonatkozó előírások szigorú betartása mellett. Az új pályaszerkezeti beton a régi pálya helyszíni újrahasznosításával és a szükséges új anyagok hozzáadásával, az aszfalt kopóréteg pedig visszanyert aszfalt felhasználásával készült el. A kimagasló minőséget a speciális technológiára kialakított géplánc és a kivitelező, a Colas Út Zrt. sok éves szakmai tapasztalata biztosította.

A beruházás 3,2 kilométer hosszon valósult meg, 146 tonna aszfalt és 4000 köbméter újrahasznosított beton felhasználásával. A szakemberek emellett felújították a vízelvezető rendszert, a forgalomtechnikai jelzésrendszert és új, tartós burkolati jeleket festettek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában