vádemelés

2020.07.30. 17:36

Vádat emeltek két, új pszichoaktív anyaggal kereskedő tarjáni férfi ellen

A Salgótarjáni Járási Ügyészség két salgótarjáni férfi ügyében emelt vádat, akik 2019 tavaszától értékesítettek bódító hatású anyagokat.

Nool

Forrás: Shutterstock

Az ügy II. rendű vádlottja hosszabb ideje fogyasztott már bódító hatású anyagokat, amikor 2019 év elején megállapodott ismerősével, hogy ilyen anyagok terjesztésébe kezdenek.

A II. rendű vádlott az internetről jutott hozzá új pszichoaktív anyaghoz – a felépítésében és hatásában a kannabiszra hasonlító szintetikus anyaghoz – amelyet az I. rendű vádlottnak adott át. Ő készítette el az árusítani kívánt anyagot úgy, hogy dohányt vásárolt, majd a beszerzett szintetikus kannabionidot acetonban feloldva rápermetezte a dohányra. A kereskedési tevékenységet ő végezte, ugyanakkor a régebb óta fogyasztó társa szervezte ismeretsége útján a vevőkört, a szállította az anyagot illetve a vásárlókat is.

A vádlottak 2019 évben október hónapig közösen, egymással feladatmegosztásban működtek együtt az új pszichoaktív anyag kereskedelmében, egymás tevékenységéről tudva, közösen árulták az új pszichoaktív anyagot Salgótarjánban, illetve kezelték a pénzt is. A nyomozó hatóság több mint egy tucat általuk ellátott fogyasztóval szemben intézkedett.

Az ügyészség az I. rendű vádlottal szemben – aki korábban kapott már felfüggesztett szabadságvesztést és a jelen ügyben a nyomozás során mindvégig letartóztatásban volt – börtönbüntetés, társa esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a vádlottak az ügyben tartandó előkészítő ülésen teljeskörű beismerő vallomást tesznek, 2 év 6 hónap börtön- illetve 2 év, 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását tartja indokoltnak.

Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában