2020.07.23. 07:00
Javában kínálják már a mézédes görögdinnyét Nógrádban is
Országszerte megkezdődött a dinnyeszüret, így megyénkben is. A hazai görögdinnye még szeptemberben is kapható lesz.
Salgótarján,Piac. Dinnye illusztráció.
Forrás: NMH
Fotó: Hegedűs Márk
Már megjelentek a boltok polcain és a piacokon az első magyar magvas finomságok, de még a szezon elején tartunk.
– Idén számottevően csökkent a magyarországi görögdinnye termőterülete, a korábbi években jellemző nagyságrendileg 4500-4800 hektárról 4000 hektárra. A koronavírus-járvány hazai kitörése éppen a dinnyeültetés időszakára esett, többen a bizonytalan jövőtől félve csökkentették a termőterületeiket a tervezetthez képest, ezzel a beruházási költségeket. Emellett az is közrejátszott a csökkenésben, hogy az utóbbi két évben a kedvezőtlen időjárás hatására hullámzó lett az export és a belföldi piac is – mondta el portálunknak Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei elnöke.
Hozzátette: fajták tekintetében a termelők idén is a piaci igényeknek megfelelően választottak. A legkeresettebbek a 4–8 kilogramm közötti dinnyék, de igény van a nagyobbakra is, amiket a piacokon és üzletekben esetenként szeletelve, akár hűtve is kínálnak. Formáját tekintve a kínálatban a gömbölyű mellett jelen van a megnyúlt, ovális finomság. Ugyancsak folyamatosan nő a magszegény dinnyék kedveltsége, amelyekből nagyobb mennyiségben a fekete héjú érhető el, de a csíkos változat is terjed.
A salgótarjáni piacon több helyen is kapható már a hazai gyümölcsből. Az egyik helyi zöldségárus portálunknak elárulta, hogy a tavalyi évhez képest emelkedett a dinnye ára, így jelenleg kilónként 300 forintba kerül. A dinnye népszerűsége azonban továbbra is töretlen.
Szabó Béla őstermelő korábban elmondta, akkor a legjobb a gyümölcs, ha kongatásra olyan hangja van, mint az üres hordónak. A dinnye minősége és íze több mindentől függ. Elsősorban a fajtájától, de nagy figyelmet kell fordítani az oltott termésnél arra is, hogy milyen tápanyagot kap.
Sokan nem a boltok polcain keresik a magvas finomságot, helyette kertjükben termelik meg. A tari származású Nagy András hosszú évek óta ültet dinnyét.
– Idén a szárazság miatt még csak most kezd beérni. Az elmúlt hónapokban nagyon kevés eső volt, emiatt csak augusztusban lehet leszedni majd a dinnyét – emelte ki Nagy András, aki arra is kitért, hogy még mindig nincs elegendő csapadék, ezért folyamatosan locsolni kell a termést, hogy ne száradjon el.
Küzdöttek a viszontagságokkal
Idén a fagy, a késő tavaszi hűvös nappal és éjszaka, valamint a heves esőzés nehezítette a termesztést. A jobb fajtaválasztásoknak köszönhetően azonban a korábbinál nagyobb termésátlagokat érnek el a termelők. Számottevően nőtt az oltott és hibrid dinnyék aránya is, amely minőségbeli javulást jelent. Az aszály kevésbé érintette az öntözött területeket, a legtöbben csepegtető öntözéssel tudták pótolni a hiányzó vízmennyiséget. Ugyanakkor az áprilisi-májusi fagyok miatt 20-90 százalékos pótlásokat kellett végezni a területi elhelyezkedéstől függően. A dinnyebetegségeknek is kedvezett a májusi kevés napsütéses, nyirkos időjárás, de ez ellen tudatosan védekeztek a gazdák.