szemétlerakó

2020.05.25. 08:12

Végleg megszüntetnék Érsekvadkert szégyenfoltját

Nemrégiben helybéliek hívták fel az önkormányzat figyelmét a Móra Ferenc utcát övező illegális szemétlerakóra. Mint kiderült, a probléma már régóta fennáll és nem ez az egyetlen helyszín, ahol szükség van a hivatal közbelépésére.

L. J.

– A Móra Ferenc utca a községünk szégyenfoltja – mondta el lapunknak dr. Őszi Attila Csaba, polgármester, majd hozzátette: – Nem csak a szemét és a törmelék elhelyezése felháborító, hanem az is, hogy a korábbi faluvezetők semmit nem tettek annak érdekében, hogy az ottani környezetet rendezzék. Sajnos, tétlenül nézték, hogy a településünk egy része az enyészeté válik.

A település önkormányzata, azonban most úgy döntött, hogy a Móra Ferenc utcában felhalmozott törmeléket és hulladékot a saját költségén eltakarítja, valamint az érintett területet rendezi.

– Saját gépeinkkel kialakítjuk az út alapját, a földet kitermeljük és a készülő Trianoni emlékpark helyére szállítjuk. Onnan pedig a harminc centiméter vastag kavicsos talajt a Móra Ferenc utcában előre kialakított útalapba tesszük. Ezt követően az út mindkét oldalán vízelvezető árkokat hozunk létre – mondta a polgármester.

Az önkormányzat bízik abban, hogy a kiépülő új köztéri kamerarendszer önmérsékletre inti majd a szemetelőket, és megoldást jelenthet a mostani helyzetre. Mindemellett a polgármester arra kérte a helyieket, hogy tartsanak össze és vegyenek részt a jogellenes hulladéklerakás elleni harcban. Tegyenek bejelentést, ha ilyen jellegű tevékenységről tudomást szereznek, azért, hogy az illetékes szervek eljárást kezdeményezhessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában