romok

2020.05.23. 20:00

Van remény, hogy újjáéledhessen Pásztó ikonikus épülete, a Cserhát vendéglő

Akár turisztikai központ is lehetne az egykori pásztói Cserhát vendéglő helyén, amennyiben lenne rá lehetőség. Ez azonban jelenleg csak álom, amelyben a lakosok és a városvezetők egyaránt bíznak, hogy valamikor a jövőben talán megvalósul.

Tóth-Nagy Orsolya

A 21-es főúton utazóknak már messziről feltűnik az épület torzója

Forrás: NMH

Fotó: Ladóczki Balázs

Pásztó egykor legnépszerűbb szórakozóhelye volt az 1967-ben épült vendéglő, amely évek óta üresen áll. Mostanra lepusztult és romos állapotban van az eleinte Cserhát vendéglő néven működő étterem, amely később felvette a Mátrakapu fogadó nevet. Az 1970-es években nemcsak a környékbeli emberek töltötték itt nagy örömmel a szabadidejüket. A helyiek a mai napig boldogan gondolnak vissza az akkori időszakra.

– A 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején minden hétvégén oda jártunk a barátokkal és szinte mindig telt ház volt. A felső szinten diszkó üzemelt, lent pedig étterem működött, ahol rendszerint zenekar is játszott. Amikor az 1990-es évek közepén bezárt, nagyon sajnáltuk, hiszen kifogástalan és kulturált szórakozóhely volt, ahol kiválóan főztek és a felszolgálók is udvariasak voltak – idézte fel a pásztói Nagy András, aki azt is hozzátette, hogy az épülethez kemping is tartozott, amely szintén sok turistát vonzott. Később, a 2000-es évek elején egy darabig autósmozi is működött a területen, de végül az is bezárt.

Az elmúlt évek során aztán teljesen leépült az üresen álló fogadó, mostanra lesújtó látványt nyújt, a 21-es úton utazóknak már messziről feltűnik. A benne lévő tárgyakat ellopták, az ablakokat és ajtókat kitörték, így mára alig maradt valami az egyébként festői környezetben lévő épületből.

Így festett egykor az épület
Fotó: Pásztói múzeum

Korábban portálunk felkereste a jelenlegi tulajdonost is, akitől megtudtuk, hogy még a 2000-es évek elején vásárolták meg az ingatlant annak reményében, hogy a hely újraéledjen. A fejlesztést azonban azóta sem sikerült megoldaniuk.

Farkas Attila, Pásztó polgármestere elmondta, hogy az önkormányzatnak nincs anyagi forrása a fogadó megvásárlására, így jelenleg lehetőség sincs arra, hogy felvirágoztassák az egykor népszerű szórakozóhelyet. Ráadásul a 21-es főút négysávosításával az odavezető út is megszűnt, csupán egy mezőgazdasági úton lehet eljutni a területre.

A 21-es főúton utazóknak már messziről feltűnik az épület torzója
Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Dr. Becsó Károly országgyűlési képviselő a Cserhát vendéglővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mindig volt elképzelés arra, hogy egy olyan turisztikai helyet alakítsanak ott ki, ahová szívesen érkeznek látogatók.

– Úgy tudom, a városvezetés korábban megkereste a tulajdonost, de végül nem tudtak megegyezni. Jelenleg is vannak elgondolások azzal kapcsolatban, hogy mit lehetne ott létrehozni. A lényeg, hogy egy olyan beruházást szeretnénk, amely erősítené egész Kelet-Nógrád turizmusát. Ez azonban egyelőre álom marad, mert jelenleg nincs rá lehetőségünk – közölte Becsó Károly, aki azt is elárulta, hogy továbbra sem tettek le arról, hogy a jövőben komoly turisztikai beruházás valósuljon meg a kérdéses területen.

A helyiek azonban továbbra is reménykednek, hogy egyszer ismét tolongani fognak az emberek az egykor közkedvelt szórakozóhelynél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában