vadregényes folyó

2020.05.16. 11:20

Újra evezhetnek az Ipolyon a vízi kalandok szerelmesei

Egyelőre csak tesztüzemben, de ismét megkezdődtek a kajak- és kenutúrák az Ipolyon. A különleges szépségű, vadregényes folyó kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosít azok számára, akik szeretik a vízi sportokat és természetközeli élményekre várnak.

Sziládi Krisztina

Fotó: (c)Torjay Foto

2019 augusztusában széles körű összefogás eredményeként lezárult az Egy folyóban evezünk elnevezésű, határon átnyúló projekt, amely az Ipoly alsó és középső szakaszán fellendülőben lévő víziturizmus fejlesztését célozta meg. Ennek következtében az Ipoly mente felkerült az országos víziturisztikai térképre. A projektnek köszönhetően mintegy száz kilométeren vált hajózhatóvá a folyó kajakkal, kenuval, amely részben a Natura 2000 területen halad át.

A pályázathoz kapcsolódva tizenegy helyszínen történtek fejlesztések magyar és szlovák oldalon, az érintett települések egyike Balassagyarmat. A pénzforrások jelentős részét a projekt megvalósításához szükséges eszközök beszerzésére fordították, többek között kajakok, kenuk, úszó stégek, tárolókonténerek, hajószállító vonták és kerékpárok megvásárlására.

– A múlt hétvégén nagy érdeklődés mellett ismét megkezdődtek a túraevezések az Ipolyon. Egyelőre húsz kalandvágyó jelentkező próbálhatta ki ezt a csodálatos élményt, amely egyedülálló tapasztalatot nyújt a vízitúra szerelmeseinek. Mivel még nincs pontonhidunk, a vízre szállás a meredek partszakaszoknál meglehetősen izgalmas, de persze áthidaló megoldást tudunk nyújtani. A többi kikötőhellyel közösen nagy programokat is szervezünk idén, emellett minden hétvégén lehetőséget biztosítunk a kisebb és az egész napos túrákra is – nyilatkozta portálunknak az eseményt szervező BADISZVSE vezető edzője, Sztancsik József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában