összefogás

2020.03.26. 06:50

A vírus miatt maszkok gyártásába kezdett a varsányi varroda

Varroda és varróműhely is működik Varsányban: a koronavírus-járvány miatt már szájmaszkok készítésére szakosodtak. Amint megtudták, hogy kevés van e védőeszközökből, saját ötletükre alapozva hozzáláttak a gyártáshoz. Kezdeményezésükhöz helyi önkéntesek és a megye több polgármestere is csatlakozott.

Gerhát Karina

Fotós: (c)Torjay Foto

Fotós: (c)Torjay Foto

A varróműhelyben rendelkezésre álló anyagokból kezdték el a szájmaszkok készítését – mondta el portálunknak Kanyó Judit polgármester. Arról, hogy azok megfelelőek-e, természetesen a helyi háziorvossal egyeztettek a gyártás megkezdése előtt.

– Több budapesti nagykereskedelmi céggel is kapcsolatban állunk, akik méterárut forgalmaznak, ezért tőlük folyamatosan tudunk beszállítani anyagokat. Jelenleg mintegy 18 ezer darabos megrendelésünk van, amely nem kis feladatot állított elénk. Örvendetes, hogy a feladat megoldásában nem vagyunk egyedül. A magyarnándori, a herencsényi és a cserhát­halápi önkormányzat is csatlakozott hozzánk. Az említett településekről összesen 10-12 varrónőt kaptunk a mieink mellé. Ezen kívül pedig hét helyi önkéntes is varrja már a termékeket. Egyre több olyan ember is felajánlja a segítségét, akinek van otthon saját, kisebb varrógépe. Nagy örömünkre tehát szép összefogás jött létre Nógrád megyében! Ennek ellenére tudunk még varrónőket foglalkoztatni. Természetesen a szájmaszkok készítéséhez szükséges anyagokat és minden egyéb más kelléket is biztosítunk – fejtette ki portáluknak Kanyó Judit.

A varsányi varrodába több környékbeli településről is járnak dolgozni, hogy kielégítsék a hirtelen megnőtt keresletet
Fotó: Torjay Attila / NMH

A polgármester hozzátette: elsősorban a hozzájuk forduló háziorvosi körzeteket, az egészségügyi intézményeket, az önkormányzatokat, a kormányhivatalt, a rendőrséget, a tankerületeket, a gyógyszertárakat, a gyermekotthonokat, illetve a katasztrófavédelmet szeretnék ellátni. A helyi egészségügyi dolgozók már az elsők között részesültek a termékekből.

Minden kérésnek igyekeznek eleget tenni, a Nógrád megyéből érkező megkeresések mindenképp előnyben részesülnek. Folyamatosan készülnek a maszkok, próbálják minél rövidebb időn belül teljesíteni a rendeléseket.

– Természetesen magánszemélyeket is kiszolgálunk, különösképp nagy figyelmet fordítunk a varsányi, illetve a környékbeli lakosokra. A napokban már a Nyírségből is megkerestek bennünket. Szinte nincs olyan része az országnak, ahonnan ne kaptunk volna telefonhívást maszkok vásárlása miatt. Néhány nappal ezelőtt tettük közzé a közösségi oldalon, hogy a varsányi varróműhelyben megkezdtük a szájmaszkok készítését. Célunk ezzel az volt, hogy minél többen és mielőbb hozzájussanak azok, akiknek erre feltétlenül szükségük van. Kiírásunk futótűzként terjedt, közel 6 ezren osztották meg, így rengeteg emberhez eljutott az információ. Rövid időn belül le is kellett vennünk a kiírást, mert folyamatosan csörgött a hivatali telefon – emelte ki Kanyó Judit.

Remélik, hogy ezen tevékenységükkel sokat tudnak segíteni szűkebb hazánk lakóinak, intézményeinek.

Varsányban varroda és varróműhely is működik. Gyártmányaik életmentők lehetnek
Fotó: T. A. / NMH

Egy ember akár száz darabot is elkészít naponta

– Attól függően, hogy milyen teljesítményű gép áll rendelkezésre, egy varrónő egy nap alatt 50–100 maszkot tud elkészíteni. Először kiszabják az anyagot, majd körbeszegik, végül behólozzák, majd gumizzák is a termékeket. Mivel a varroda rendelkezik ipari varrógépekkel, ezért az ott főállásban dolgozó négy ember naponta 100-100 darabot tud elkészíteni. Varsányból még további három szakember is csatlakozott ehhez a projekthez, így a mi kis falunkban heten varrják a maszkokat, a többiek pedig segítik a munkájukat. A textilanyagból készült termékeket át is vasalják, gőzölik, ezért minden szorgos kéz elkél. Így jelenleg azok a kollégák, akik a különböző intézményeinkben dolgoznak, de most szabaddá váltak, ők is besegítenek az előkészítő munkafolyamatokba. A maszkok készítését egészen addig végezzük, míg teljes egészében eleget nem teszünk a megrendeléseknek – hangsúlyozta Kanyó Judit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában