interjú

2020.02.14. 16:54

Egyre többen kopogtatnak be Szécsény megújult könyvtárába

2018 szeptemberétől új helyen, jobb körülmények között fogadja látogatóit a Krúdy Gyula Városi Könyvtár. Milyen változásokat jelentett a könyvtár életében az új helyszín, és mit jelent ez a látogatók számára – erről beszélgettünk Korcsok Norberttel, a könyvtár vezetőjével.

Szenográdi Ferenc

Korcsok Norbert, a szécsényi városi könyvtár vezetője

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F.

– A tavalyi volt az első teljes év az új helyükön. Mi a tapasztalatuk?

– A látogatottságunk, a népszerűségünk folyamatosan növekszik. Az elsődleges statisztikai adatok is ezt mutatják. A látogatók száma, amelyben nincs benne a rendezvényeken való megjelenés, négyezer felett van, ez ötszázzal több az előző évhez képest. A beiratkozott olvasók száma is gyarapodott, 2018-ban 220 beiratkozott olvasónk volt, tavaly több mint 300.

– Milyen témájú könyvek iránt érdeklődnek elsősorban az olvasók?

– Évek óta jelentős eltolódás tapasztalható a szórakoztató irodalom javára. Szakkönyveket főleg a középiskolások és a felsőfokú tanulmányokat végző fiatalok kölcsönöznek ki. Amennyiben nincs meg az általuk keresett könyv, azt beszerezzük számukra. Az Országos Dokumentumellátó Rendszer tagja vagyunk, így kapcsolatban állunk a többi könyvtárral.

Korcsok Norbert, a szécsényi városi könyvtár vezetője
Fotó: Sz. F. / NMH

– Hány kötete van a könyvtárnak?

– A költözködési selejtezőt követően 17 ezer kötettel rendelkezünk. Ezenkívül van DVD-tárunk, CD-gyűjteményünk. Megjegyzem, könyvtárunkban működik a digitális jóléti pont, ez azt jelenti, hogy a hozzánk betérők informatikai, számítástechnikai segítséget kapnak, ingyen internetezhetnek és használhatják a számítógépeinket.

– Mi a helyzet a rendezvények területén?

– Tavaly a korábbihoz viszonyítja a duplájára emelkedett a rendezvényeink száma, tavaly negyven könyvtári összejövetelt szerveztünk meg. Egy-egy ilyen alkalommal 25–30-an jelennek meg. A nagyobb, kiemelt eseményeinken száz felett van a résztvevők száma. Hagyományos könyvtári rendezvényeket próbálunk megvalósítani, mint például az író-olvasó találkozókat. Nagy hangsúlyt fektetünk a megyénkben élő írók és költők meghívására. Jó kapcsolatot ápolunk a helyi iskolákkal, óvodákkal, nagyon sok gyermekrendezvényt állítunk össze a számukra. Nyáron kiemelt produkciónk volt a mesekuckó.

– Az országos könyvtári trendek mennyiben érintik a könyvtárukat?

– Tavaly óta százszázalékos feldolgozásban interneten is elérhető a katalógusunk. Ezzel élnek is az olvasóink, többségük már úgy kopogtat be hozzánk, hogy az otthon, interneten kiválasztott könyvet kérik.

– Milyen pályázatot sikerült megvalósítaniuk?

– Fontos volt számunkra az a Nemzeti Kulturális Alapnál elnyert 1,6 millió forint, amelyből a gyermekkönyvtárunk bútorzatát tudtuk kiegészíteni, s egyéb kisebb felszereléseket is vásároltunk. Szeretnénk tovább emelni az intézmény népszerűségét, színvonalát.

Több feladatot kitűztek maguk elé

– Egyik legnagyobb tervünk, hogy az ötven férőhelyes, berendezett pinceklubot tavasszal használatba vehessük. Nevet szeretnénk adni az újonnan kialakított gyermekkönyvtárnak, amire pályázatot írunk ki. Célunk, hogy a legfiatalabb korosztályokat is megnyerjük látogatóinknak, ezért például baba-mama klubot szervezünk – mondta Korcsok Norbert. Hozzátette, hogy szavalóversenyt is terveznek, és idén szintén megtartják a költészet napját, valamint a művelődési házzal közösen irodalmi klubot hoznak létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában