szakemberhiány

2019.12.09. 17:04

Elég gázos a helyzet: túl kevés a szerelő Nógrádban

Fogyóban a gázszerelő: több helyen akár heteket is kell várni egy ellenőrzésre vagy a hibás fűtőberendezés javítására. A szakemberhiány az árakat sem kímélte és alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki jó szakemberre bízná a munkát.

Sziládi Krisztina

Kelecsényi János gázszerelő - Balassagyarmat

Fotó: Torjay Attila

Egy ellenőrzés 8000 forinttól akár 35 000 forintig terjedő összegbe is kerülhet ezekben a napokban attól függően, milyen régi és milyen teljesítményű kazánról van szó és találnak-e bármilyen problémát a szakemberek.

Az Ariston Thermo Hungária Kft. fűtéstechnikával foglalkozik. Adataik szerint az ország csupán 30 százaléka ellenőrizteti a fűtőberendezéseit éves rendszerességgel. A lakosság nagy részére az a jellemző, hogy csak akkor hívja a szerelőt, ha már baj van a kazánnal vagy a konvektorral, és azonnali segítségre van szükség. Ilyenkor pedig már sokat kell várni, mert jó szakemberből az ország minden részén hiány van már évek óta.

Fotó: Torjay Attila

Váradi Tamás, a cég vevőszolgálati vezetője elmondta: hazánkban jelenleg közel 7000 engedéllyel rendelkező gázszerelő szakember munkálkodik. E szám duplájára lenne azonban még szükség, vagyis minimum 1000 új szakembert el tudna látni folyamatos munkával a hazai piac. Tudni kell, hogy jelenleg az országban kevéssel több, mint egymillió hagyományos kazánnal fűtött háztartás van. Ez azt jelenti, hogy ennyi régi típusú kazán cseréje és karbantartása várható a jövőben, ami szintén hozzáértőt igényel.

Váradi Tamás szerint az általuk vezetett országos szervizhálózat munkatársai nem ritkán megszakítás nélkül dolgoznak még vasárnaponként is. Szakembereik nagyon le vannak terhelve az év minden napján. Ez alól már a téli időszak sem kivétel, ami korábban holt szezonnak számított. A kedvezményes áfa, valamint az állami támogatások hatására eddig folyamatosan gyarapodott az új építésű ingatlanok száma, ami jelentős mennyiségű szakembert szippantott el. Az Otthon melege program, a falusi csok és a lakosság részére folyamatosan rendelkezésre álló kedvezményes hitelek is kedvező környezetet teremtenek a lakossági energetikai beruházásoknak, amelyeket egyre nehezebb szakemberekkel kiszolgálni.

– A gázszerelők annyira leterheltek, hogy jelen pillanatban az átképzés lehet a leghathatósabb segítség. A megszűnő szakmákban dolgozó középkorú emberek átképzése áthidalhatja azt az időszakot, amit a most tanuló fiatalok képzése, munkába állítása és gyakorlatuk megszerzése kíván – állítja a szakember.

Váradi Tamás azt is elmondta, hogy jelenleg 500-600 fiatal pályakezdőt bocsátanak ki a szakiskolák évente. Nekik egy technikusi képzésen kell részt venniük, és igazolniuk kell szakmai gyakorlatot is, majd csak ezután kaphatnak fényképes gázszerelő-igazolványt. Közöttük azonban nagyon sok a pályaelhagyó. Ezért hosszú távon a szakképzésben és az oktatás piaci igényekhez való igazításában lehet a jövő.

A probléma megoldására az illetékes szakminisztérium is egyre nagyobb figyelmet fordít. A második szakképesítés elsajátítása ingyenes és egyre hangsúlyosabbak a duális, gyakorlatközpontú képzések hazánkban.

Biztosítják az otthon melegét

A balassagyarmati Kelecsényi János huszonöt éve foglalkozik gázkészülékek szerelésével, karbantartásával. Mint mondta, szakmája kiváló anyagi megélhetést biztosított számára a kezdetektől fogva, de most, hogy egyre kevesebb szakember van jelen a piacon, talán ez még inkább így van. Persze a pénzért keményen meg kell dolgozni, de szerinte az sem mellékes, hogy egy olyan fontos feladatot kell ellátni, ami nélkül szinte már elképzelhetetlen a mai ember élete. – Szó szerint mi biztosítjuk az otthonok melegét, és ez nem kis dolog. Igazán szívmelengető érzés, amikor az emberek hálásan megköszönik, hogy ismét van fűtés a lakásukban. A fiataloknak azt üzenem: tanulják ki ezt a szép szakmát, mert ebből mindig tisztességesen meg fognak tudni élni – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában