segítség

2019.12.19. 15:23

Adománnyal segítik Héhalom mentőit

Közel félmillió forint értékben kaptak ajándékokat a helyi mentőállomás dolgozói a Dél-Nógrádi Önkormányzatok Egyesületétől, így például televíziót, hűtőt, valamint mentéstechnikai eszközöket is.

T.-N. O.

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

– A kezdeményezésben 11 település vett részt, így Erdőkürt, Erdőtarcsa, Kálló, Héhalom, Egyházasdengeleg, Vanyarc, Szirák, Bér, Buják, Palotás és Kisbágyon – mondta Szabó Mihály, az egyesület elnöke és Palotás polgármestere.

Hozzátette: évekkel ezelőtt Szilágyi Albert, Héhalom egykori polgármestere és a mentőállomáson dolgozó Szőke Imre elhatározták, hogy támogatják a helyi mentőket, viszont álmukat csak most tudták valóra váltani az egyesület segítségével.

Szabó Mihály kiemelte, hogy a legfontosabb az emberi élet és az egészség, éppen ezért támogatni kell azokat, akik nap mint nap életeket mentenek.

Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi Régiójának kommunikációs munkatársa elárulta, hogy összesen 12 település tartozik területi ellátottság szerint Héhalom mentőállomáshoz és több mint 12 ezer ember egészségügyi ellátásáért felelnek az ott dolgozók.

Mint mondta, az adomány által az emberek egészségügyi ellátását még magasabb színvonalon tudják majd végezni, de olyan tárgyakat is kaptak, amelyek szolgálati időben a mentők kényelmét vagy rekreációs tevékenységét is szolgálják.

Szilágyi Albert, Héhalom egykori polgármestere felelevenítette, hogyan is indult el a helyi mentőállomás még 2006-ban, majd úgy fogalmazott, hogy az itt dolgozók az elmúlt évek során nagyon sok embernek segítettek és nagy szükség van a munkájukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában