Első a jószág: így tartja a szécsénkei pásztor

Nógrádkövesd felől igyekeztünk Szécsénke irányába, és nem sokkal az üdvözlő falutábla után, balra pillantva tárult elénk a látvány: egy elkerített területen legalább száz birka legelészett békésen. Láthatóan akadt is ennivaló bőven, a dús fűben kedvükre válogathattak a nekik kedves finomságok között, olykor odébb is lökve a friss szálakra áhítozó társakat.

A gyors szemrevételezést követően vendéglátóink telefonos segítségét követően a fotós kolléga újra a helyszínen termett és a büszke pásztort, a juhok gazdáját, Szabó Istvánt lefényképezhette, háttérben a nyájjal. A gazda a jószágokat igen jól tartja.

A mi palócföldi tájegységünkre régebben jellemző volt a legeltető állattenyésztés, aminek a területe a huszonegyedik században egyre szűkül, és fokozatosan mind idősebb lesz az a nemzedék, aki még fantáziát, megélhetési lehetőséget lát a juhok és a szarvasmarhák tartásában.

A juh igen hasznos jószág a nógrádi dombokon, hiszen a gyérebb füvet legeli, teje, húsa, gyapja, bőre egyaránt keresett volt egykor. Amint tapasztaltuk, Szécsénkén még élénken él a hagyomány, talán valami megmenthető a múlt értékeiből! A megye leghíresebb pásztora a hagyományőrző dudásként széles körben ismert tereskei Pál István volt.