népszerű szak

2019.09.07. 06:50

Nyugdíjba mennek, majd az óvodába

Az óvodakezdés nemcsak a családoknak jelent kihívást, hanem több intézmény számára is, elsősorban a hiányzó óvodapedagógusok miatt. Nógrád megyében főként a kistelepüléseken és hátrányos helyzetű térségekben alakult ki ilyen helyzet, akad település, ahová több óvónőt is felvennének egyszerre, és van, ahol hónapok óta nem tudják betölteni az álláshelyeket.

Kakuk Klaudia

2019.08.29 Illusztáció:Kevés az óvónő_ Nógrád

Forrás: NMH

Fotó: T.D.

Várhatóan emelkedik a közeljövőben nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok száma, ugyanakkor a legtöbb településen nyugdíjas kollégák visszahívásával próbálnak enyhíteni az óvónőhiányon Nógrád megyében. Az sem ritkaság, hogy a pedagógus jobb ajánlatot kapva év közben távozik, és ha nem tudják betölteni a megüresedett helyeket, több feladat hárul a meglévő kollégákra.

Sasváriné Gregus Ildikó, a karancsaljai óvoda vezetője foglalkozik a gyerekekkel
Fotó: NMH

Az ok egyszerű, nem vonzó egy pályakezdő óvodapedagógus 182 700 forintos bruttó bére, amely a gyakornoki idő alatt nem is változik. Az alacsony bérek mellett a megnövekedett adminisztratív feladatok is hozzájárulnak, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az üres állásokra, annak ellenére, hogy az óvodapedagógusi még mindig a legnépszerűbb szakok közé tartozik a főiskolákon.

Andóné Angyal Mária negyven éve dolgozik óvodapedagógusként, huszonhat éve lát el óvodavezetői feladatokat. Véleménye szerint ez idő alatt sokat változott a helyzet.

– Azok közül, akik megszerzik a diplomát és a nyelvvizsgát, sokan már nem vállalnak magyar óvodákban munkát, hiszen többszörösét keresik az itthoni fizetésnek külföldön, ráadásul nem kell minősítésen átesniük, nem kell portfóliót írniuk. Az is jellemző, hogy az óvodapedagógusi diplomát inkább más pályán hasznosítják a fiatalok – mondta.

A Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde vezetője szerint sokan élnek a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetőségével is, fizikálisan, szellemileg és mentálisan is elfáradnak, de a rengeteg írásbeli munka is fárasztó, emellett sokszor a család nevelő szerepét is át kell vállalniuk. Hozzátette, a pedagógushiány a Salgótarjáni Összevont Óvodát sem kerülte el.

– Jelenleg a nyugdíjas kollégák segítenek megoldani a problémát, akik a gyermekeket megfelelő szakértelemmel nevelik, de azért örömmel mondhatom azt is, hogy vannak pályakezdő fiataljaink is – tette hozzá.

A Balassagyarmati Központi Óvoda is szerencsés helyzetben van, hiszen mind a hét tagintézményének összes állása betöltött, mivel nemrég sikerült négy óvónőt is felvenniük az intézményeikbe, köztük pályakezdőket is.

– A nyugdíjazásokra nekünk is készülnünk kell, emiatt szinte minden évben meg kell hirdetni az üres állásokat, ráadásul a pályakezdőknél gyakran előfordul, hogy kapnak egy-egy jobb ajánlatot, ezért év közben távoznak – mondta Knyazoviczkiné Rutai Gabriella, a Balassagyarmati Központi Óvoda vezetője. Hozzátette: nagyon rossz érzés számukra, amikor nem tudják a szülőknek garantálni, hogy az óvónők egész évben ugyanazok maradnak.

Akadnak betöltetlen álláshelyek

A közszféra állásportálja szerint jelenleg több nógrádi településen keresnek óvodapedagógust, azonban vidéken nehezebb helyzetben vannak az intézményvezetők, hiszen ha a településen nincs óvónői végzettséggel rendelkező, sokszor az utazást is vállalniuk kell a leendő kollégáknak. Saxingerné Kurdy Kamilla, a vizslási Bóbita óvoda vezetője 36 éve dolgozik, visszaemlékezése szerint régebben más feltételek közt dolgoztak, kevesebb gyerekre kellett felügyelniük. – A tavalyi év végén egy kolléganőnk távozott, a szeptemberi óvodaév kezdetére azonban sikerült betöltenünk az álláshelyet – mondta. A nógrádszakáli Játékóvodába jelenleg két fő óvodapedagógust is felvennének. Bár többen érdeklődtek az állás iránt, azok egyelőre betöltetlenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában