Tündérszépek 2020

2019.09.13. 19:45

Higgy önmagadban – üzeni a hölgyeknek a pszichológus

Önbizalomra, önbecsülésre, nem utolsó sorban pedig kockázatvállalásra van szükséged ha ki akarod próbálni magad egy szépségversenyen, mondta Szabóné Koós Ibolya klinikai-szakpszichológus.

Szabó Rita

Forrás: Shutterstock

– Sokan úgy tartják, hogy pusztán önbizalom kérdése egy szépségverseny, pedig van még egy fontos összetevője ami nem más mint a kockázatvállalás. Nagyon fontos tisztázni az indulóknak önmagukkal, hogy tudják-e vállalni azt a jelentős stresszt ami ezzel jár. A rivaldafényt, a sok fényképezést, a szereplést, az álmatlan éjszakákat, a riválisok társaságát, a véletlenül hallott megjegyzéseket, hogy tudnak-e majd a döntő pillanatban még mosolyogni. Az utóbbi évek szépségversenyein kezdték hangsúlyozni, hogy a belső értékek is mennyire fontosak. Akkor hallunk a felsőfokú végzettségekről, nyelvvizsga bizonyítványokról, lelkes állatvédőkről… A belső értékeket sajnos nagyon félre szoktuk érteni – vélekedik a pszichológus.

A jelentkezés már elindult, januárban pedig az is kiderül, Nógrád megye adhatja-e az ország következő Tündérszépét. Mutassuk meg, hogy nálunk élnek a legszebb lányok! Jelentkezz vagy buzdítsd a nevezésre tündérszép barátnődet! Nógrád megyében az itt élő, itt született vagy itt tanuló hölgyek jelentkezhetnek. A döntőbe jutott lányok egy felkészítőtáborban is részt vesznek a finálé előtt, ahol Európa legszebbje, a gyönyörű Kocsis Korinna fogja segíteni őket. Ha bizonytalan vagy a jelentkezést illetően, felsorolunk 9 érvet, ami megkönnyítheti a döntésedet. De ha mindez még mindig nem lenne elég, eláruljuk, hogy a verseny össznyereménye tízmillió forint, és már a megyei forduló legszebbjei is vásárlási utalvánnyal gazdagodnak.

Szabóné Koós Ibolya szerint az önbizalom tulajdonképpen az önmagunkba vetett hit, hogy merészek, bátrak, vállalkozó szelleműek vagyunk. Szeretünk kipróbálni új, ismeretlen dolgokat, ú élményeket gyűjteni, nyitottak vagyunk embertársaink és a világ felé. Olyannak látjuk magunkat, hogy meg merünk nyilvánulni, merünk kockáztatni, tudunk különbséget tenni aközött, hogy mi élet-halál kérdése és mi az, ami szórakoztató, különleges, extravagáns, vagy egy kicsit őrültség.

– Az is fontos, hogy vállalni tudjuk annak kockázatát, hogy valamiben, egy játékban vagy szépségversenyen nem mi vagyunk a legjobbak, de mégis belevágunk, mert a kis sikert is sikernek tudjuk tartani – vélekedett a pszichológus.

Hozzátette: Aki így áll hozzá biztosan nem sérül meg, aki tudja, hogy van benne annyi fizikai és mentális kondíció is a szépség mellett, hogy bármi történik, megérte, mert tanult valami újat önmagáról. Amit eddig nem tudott. A végső elszámolás úgyis önmagunkban történik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában