hittitkot ünnepelt az egyház

2019.08.15. 17:00

Nagyboldogasszony napi főbúcsú: több ezer zarándok látogatott el Szentkútra

Több ezer zarándok látogatott el ma a nemzeti kegyhelyünkre, a Nagyboldogasszony napi főbúcsúra, amelyet Udvardy György, a balassagyarmati születésű pécsi püspök, kinevezett veszprémi érsek celebrált. Augusztus 15-e, vagyis a Szűzanya mennybevétele a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe. A dogma szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen az örök boldogságba jutott.

Gerhát Karina

Egy gyönyörű hittitkot ünneplünk a mai napon, amely Máriához kötődik. A boldogságos Szűzanya földi pályájának a befejeztével felment az Isten dicsőségébe, ahol azóta is közbenjár értünk – kezdte prédikációját Udvardy György.

– Az előző mondatban szó esik a földi pályáról és a dicsőségről is. Tűnhet úgy, hogy ez a kettő egymással szemben áll. Mária személyében azonban pontosan azt látjuk, hogy a földi pálya, illetve az egész életünk dicsőségre hivatott. Természetesen ez a dicsőség az Istennel való találkozásunkban válik mindannyiunk számára teljessé, azonban ott van a földi létünk minden pillanatában is. A boldogságos Szűzanyára, mint példaképre tekintünk, az egyház arra bátorít bennünket, hogy hasonlóvá váljunk hozzá. Fontos tehát az az élet, amit itt a földön élünk, nemcsak a vége, ami utána van, hanem az is, amit az Istentől kaptunk a maga teljességében – hangsúlyozta a püspök.

Hozzátette: Máriára úgy tekinthetünk, mint egy hétköznapi asszonyra. Éli a szokásos mindennapi életet a munkában, a gondolkodásban, valamint az erőfeszítésben egyaránt. Azok az események, amelyek átjárják az életünket valójában a hit útját jelölik ki számunkra.

– Napjaink örömteli pillanataiban, amikor minden úgy alakul, ahogyan tervezzük talán joggal gondolhatnánk azt, hogy az Isten jó, gondoskodik rólunk, a helyes úton vezet bennünket, fogja a kezünket és nem is engedi el soha. Azonban, amikor a hétköznapok nehezebb oldala tárul elénk, a küzdelem, a kudarc, a betegség, a bizalomvesztés és még hosszasan lehetne sorolni, akkor nagyon könnyű azt mondani, hogy a Teremtő magamra hagyott, elengedte a kezemet, nem törődik velem, talán engem nem is szeret. Máriától azonban azt tanulhatjuk, hogy teljesen fordítva kell gondolkodnunk. Nem az élet jó vagy rossz sorsának az alakulása vagy elemei határozzák meg azt, hogy ki az Isten, akiben én bízom, hanem fordítva. A Teremtő az, aki jó, aki szeret, aki hűséges hozzám, akkor is, ha küzdelmes az életem, megérint az öregség, a betegség vagy a magány. A Szűzanya példáján okulva nyugodtan ki lehet jelenteni azt, hogy amilyen a hétköznapod, olyan az Istened, és ez egyaránt igaz a kapcsolatainkra, az imáinkra, a megbocsátásainkra, a jövőképünkre, valamint a reménységünkre is – mondta Udvardy György a kegyhelyre zarándokoló több ezer hívőnek.

Ezen megható gondolatok után tovább folytatódott a szentmise, amely végül körmenettel zárult. Az ünnep azonban még nem ért véget, hiszen augusztus 17-én, a főbúcsú szombatján 11 órától Fejes Antal ferences szerzetes mutat be szentmisét. Augusztus 18-án, a főbúcsú vasárnapján pedig a 11 órakor kezdődő szertartást Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök celebrálja. A háromnapos búcsú 18 óra 30 perckor vesperással zárul majd.

Anyai oltalomért jött a kegyhelyre

A balassagyarmati születésű Udvardy György megyénkben nőtt fel, már gyermekkorában is számtalanszor zarándokolt el nemzeti kegyhelyünkre. – Felnőttként is sokszor látogattam el Mátraverebély-Szentkútra, ugyanis itt minden egyes alkalommal kegyelmet kaptam, amikor kértem. Életem mostani meghatározó időszakában is, amikor az érsekké való beiktatásom előtt állok, eljöttem ide és bizalommal fohászkodtam a boldogságos Szűz Mária édesanyai oltalmáért – mondta az ünnepi szentmisén a pécsi püspök. A közelmúltban Udvardy Györgyöt, aki 2011 áprilisa óta vezette a Pécsi Egyházmegyét, Ferenc pápa veszprémi érsekké nevezte ki. Beiktatását augusztus 31-én, szombaton, 10 órakor tartják a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban, ahová szeretettel vár minden hívőt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában