különleges állat

2019.08.29. 19:45

Édesvízi medúzát videóztak az eresztvényi bányatóban

Már évekkel ezelőtt észleltek édesvízi medúzákat az eresztvényi Középbánya-tóban, de ezúttal felvételeket is sikerült készíteni a ritka állat, néhány centiméteres példányáról.

Sz. R.

Fotó: Barczi László

A videó készítője, Barczi László portálunknak elmondta: örül, hogy felvételein mindenkivel megoszthatja ezt a szépséges állatot.

– Már régóta vannak édesvízi medúzák a bányatóban de még egyszer sem sikerült lencsevégre kapni egyetlen példányát sem, úgyhogy nagyon megörültem ennek az egynek is – mesélte lelkesen László.

A néhány centiméteres, átlátszó állatok ártalmatlanok az emberre, rendelkeznek ugyan apró, mikroszkopikus méretű csalánsejtekkel, amelyben méreganyag van, de ezek csak egysejtű, egészen apró szervezetekre veszélyesek.

Nem ez az első eset, hogy úszkáló medúzákat láttak az eresztvényi bányatóban
Fotó: Barczi László

Feltűnésük valószínűleg a magas hőmérsékletnek köszönhető, és a Középbánya-tó jó vízminőségére utal.

Az édesvízi medúzák Európában nem őshonosak, de Magyarország több tavában is előfordulhatnak. Becslések szerint az 1920-as évek elején kerültek Európába Délkelet-Ázsiából, valószínűleg úgy, hogy az állatok vagy a petéik egy akváriumból az édesvízbe jutottak.

Fotó: Barczi László

Hol találkozhatunk velük?

A Szigetközi-Duna szakaszon, a Mályi-tóban, az Omszki-tóban, Gyékényesen, Kis-Tokaji tóban, Palatinus-tóban, Dorogi-tóban, Dráván, de gyakorlatilag az ország területén felbukkanhatnak a tiszta vizekben. Átlagos méretük hazai vizeinkben : 2-4 centiméter. Szaporodása csak 22 °C-os vízhőmérséklet felett indul meg. Akvaristák szerint igazán a 22-28 °C-os lágy, vagy közepesen lágy vizet kedvelik, de megélnek kezelt csapvízben is, tehát akváriumban is tarthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában