almanach

2019.07.08. 11:20

Bemutatjuk Alsótoldot, ahol számos beruházásra nyílt most lehetőség

Az elnyert pályázati támogatásoknak köszönhetően sikeresen épült és szépült a település az elmúlt évek alatt. A belterületi csapadékvíz-elvezetés problémája, az érintett szakaszok árokrendszerének felújításával mintegy 28 millió forintból valósult meg, 16 millió forintos összegből pedig sor került egy önkormányzati tulajdonú ingatlan energetikai korszerűsítésére.

Bercsényi Kinga

A régi mesterségek sem hiányoznak a faluból. Fazekas- és kovácsműhely is működik itt Fotó: L. B.

Fotó: Ladoczki Balazs

– Az épület a falugondnoki szolgálat autójának és a polgárőrszolgálat autójának garázsaként funkcionál. Emellett raktár és egyéb mellékhelyiségek is kapcsolódnak hozzá – nyilatkozta Sándor Szandra Éva, Alsótold polgármestere.

ALSÓTOLD

A település története:

1265-ben említik először egy oklevélben. 1470-ben a Toldi család birtoka. A falu a török időkben elpusztul, később azonban újra benépesül. Mondák szerint a faluból származik a legendás vitéz, Toldi Miklós.

Polgármester:

Sándor Szandra Éva

Alpolgármester:

Szalai Zoltán

Jegyző: Molnárné Dr. Kontra Bernadett

Képviselő-testület:

Czímer Ferenc, Szitkei Tibor, Dr. György Zsolt

Községháza:

3069 Alsótold, Szabadság út 6. Tel: 06-32/380-001

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00–16.00, szerda: 8.00–12.00, péntek: 8.00–12.00

Lakosságszám: 241 fő

A község temetőjében található ravatalozó akadálymentes megközelíthetőségének kiépítése is megtörtént. Erre a beruházásra 740.000 forint pályázati támogatást nyert a település. Az elmúlt hónapokban fejeződött be az egyik faluból kivezető külterületi út felújítása több mint 10 millió forintból.

A 750 méteres szakasz új burkolatot kapott, valamint egy a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árok is kialakításra került.

– Az érintett útszakasz mellett fakitermeléssel, mezőgazdasági kultúrák termesztésével, állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók földjei fekszenek, illetve a Hollókő Vadásztársaság területei is elérhetőek használatával, de az út gyakran járhatatlanná vált – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy további 35 millió forintot is nyertek, amiből turisztikai látványosságot alakítanak majd ki a faluban.

Az említett fejlesztéseken túl nagy eredmény volt két gépjármű beszerzése, melyekre szintén pályázati támogatások elnyerésével adódott lehetőség. Az Alsótold Polgárőr Egyesület személygépkocsija a település és a környék közbiztonságának megteremtésében, míg a falugondnoki kisbusz a gyermekek és betegek szállításában nyújt segítséget.

A régi mesterségek sem hiányoznak a faluból. Fazekas- és kovácsműhely is működik itt Fotó: L. B.

Mit jelent önnek Alsótold?

Bercsényi Béla

Bercsényi Béla: – Születésem óta itt élek. A falu gyönyörű természeti környezetben fekszik, az emberek itt segítőkészek, mindenki ismeri a másikat. Már nyolc éve vagyok a helyi polgárőr-egyesület parancsnoka. Örömmel mondhatom, hogy a közbiztonságunk mindenben megfelelő, és az egyesület tagjaival folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Szalai Zoltán

Szalai Zoltán (alpolgármester): – Gyermekkorom óta élek itt. Mivel mindig szerettem a természetet, ezért számomra ez a tökéletes lakhely. Családi vállalkozásunkban, helyben is lehetőségem van dolgozni és munkát adni. Előfordul, hogy a feladataim messzebbre szólítanak, de olyankor is jó érzés hazajönni a csendbe és nyugalomba. Örömmel tölt el, hogy gyermekeim is itt nőhetnek fel.

Három nyertes pályázat is a helyi közösséget erősíti és a falu életét könnyíti

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Alsótold három nyertes pályázatban részesült az elmúlt évek folyamán. Huszonnyolcmillió forintból kerültek felújításra a belterületi csapadékelvezető rendszer egyes szakaszai. További harmincötmillió forintból fog kiépülni a Toldi udvar, amely a Toldi-mondakörre épülő turisztikai látványosság lesz. Mindezek mellett, konzorciumi keretek között, több településsel közösen a helyi identitás és összetartozás erősítésére is nyert el támogatást a település.

Erről híres

Egy festőművész Alsótold szülötte

Farádi Veres Izabella 1884-ben látta meg a napvilágot a Cserhát-vidéki kisfaluban. Szülei toldi birtokosok voltak, kisgyerekkorát itt töltötte. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Két évtizedig tartó rajztanári pályafutás után kezdett komolyan festészettel foglalkozni. Életművében a palóc tájnak és vidéknek állít emléket. Munkái közül egy-egy darab ma is megtekinthető a Nemzeti Múzeumban és a balassagyarmati Palóc Múzeumban.

Cél, hogy erősítsék a helyi közösséget

Az Alsótoldi Művelődési Egyesület meghatározó szerepet játszik a település életében. Elsődleges feladatának tekinti a lakosság kulturális nevelését és az összetartozás érzésének növelését. Az egyesület még az 1990-es évek végén alakult, azzal a céllal, hogy az akkor még működő iskolával, óvodával szoros együttműködés keretén belül felpezsdítse a falu kulturális életét előadások, kirándulások, tanfolyamok szervezésével.

A megalapítást követő aktív időszak után a lendület kicsit alábbhagyott és 5 passzív év után indult csak újra az egyesületi élet. Az eltelt időben azonban alaposan megváltoztak a körülmények, mert bezárt például az iskola és az óvoda, aminek köszönhetően az egyesület tevékenysége is átalakult.

Kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekprogramokra NMH-fotó

– A helyi iskola, óvoda hiánya miatt az egyik legfontosabb feladatunkká vált, hogy erősítsük az alsótoldi gyerekekben az itteni közösséghez tartozás érzését, ezért minden évben kiemelt figyelmet fordítunk az olyan gyerekprogramokra, mint a farsang vagy a Mikulás – mondta Fekete Lídia az Alsótoldi Művelődési Egyesület elnöke.

A tagok emellett a többi korosztályra is gondolnak. A kis lélekszámú településen komoly kihívást jelent olyan programot szervezni, amely 10–15 embernél többet érdekel, hiszen mindenkinek más az érdeklődési köre.

– Évek óta működik a Kézműves Délutánunk és minden évben igyekszünk szervezni kirándulást is, amin elsősorban a középkorosztály vesz részt. Az idősebbeket helyben megtartott előadásokkal szórakoztatjuk – mondta az elnök, aki kiemelte, hogy szorosan együttműködnek a település önkormányzatával is.

Alsótoldi születésű lehetett Toldi

legenda A mai napig él a szájhagyomány, miszerint a 14. század vitéze, Toldi Miklós helyi születésű és a falu egykori földesura volt. Bár az irodalmárok a mai napig nem tudták kétséget kizáróan tisztázni Toldi Miklós származását, az Alsótoldon élő emberek számos módon igyekeznek megemlékezni a nagy erejű lovagról. Hosszú éveken keresztül volt része a falunapnak az erőverseny, a műemlékparkba Toldi Miklós-szobor készült, és a közeljövőben kialakítják a Toldi udvart is, mely a Toldi-mondakörre épülő látványosság lesz.

Bakayné Herédi Lívia, védőnő

– Milyen eredményeket ért el, mint védőnő? Mi az, amit a falu érdekében a jövőben is tenni szeretne?

– Már 30 éve dolgozom itt védőnőként. Büszke vagyok arra, hogy a mai napig minden gondozottammal jó kapcsolatot ápolok és, hogy ha már felnőttek a gyerekeik, akkor is hozzám fordulnak a kérdéseikkel és problémáikkal. A jövőbeli terveim között szerepel, hogy a felnőtt lakosság egészségnevelésében is aktívabban részt veszek majd előadások szervezésével, a helyi újságban megjelenő cikkekkel és a szűrővizsgálatok népszerűsítésével. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert az emberek sajnos későn ébrednek rá, hogy „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.”

– Miért jó ezen a településen élni?

– A falu tiszta és rendezett, a táj pedig, ami körülveszi nagyon szép. Az itt lakó emberek kedvesek. Előnyös az is, hogy a 21-es út korszerűsítésével Budapest 1 óra alatt elérhető. A településen élőknek számos programlehetőségük adódik, mind a kultúra, mind a tudomány, de a szórakozás és a sport területén is. Sok rendezvényünk és helyi újságunk van. Mindezek mellett Alsótold közelében turistaútvonalak is futnak és kitűnő szálláshelyek is vannak.

– Mit szeretne, hogy a jövőben megvalósuljon a településen?

– A szennyvíz csatornarendszerének kiépítése, valamint a településen áthaladó utak némelyikének felújítása előnyös lenne a helyi lakosok számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában