tanév vége

2019.06.14. 19:50

Több mint ezer nyolcadikos ballag a nógrádi általános iskolákból

A megyei általános iskolákban különböző ballagási énekek csendülnek fel a napokban.

V. E.

Forrás: NMH

Fotó: Hüvösi Csaba

Simon Tibor, a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója arról számolt be, idén júniusban kilencszázhuszonkét gyermek intett búcsút a megyeszékhelyi tankerületben található huszonnégy általános iskola valamelyikének.

– A legtöbb diák a Salgótarjáni Általános Iskola hat tagiskolájából ballag idén, összesen 305 fő. A fent említett fél tucat intézmény közül a Kodály Zoltán Tagiskola áll az első helyen, ott nyolcvanegy ballagó tanuló tiszteletére díszítették fel az osztálytermeket. A most végzett általános iskolás nebulók huszonhét százaléka nyert felvételt különböző gimnáziumokba, harminchat százalékuk szakgimnáziumokban folytatja tanulmányait, valamint harmincnégy százalékuk szakközépiskolába és szakiskolákba jelentkezett sikeresen –mondta a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója.

Simon Tibor hozzátette: a nyolcadik osztályt befejező növendékek három százaléka nem jelentkezett továbbtanulásra.

Természetesen Nyugat-Nógrádban is búcsút intettek a végzős diákok általános iskoláiknak.

Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója kifejtette: a hétvégi ceremóniák huszonhét intézményt érintettek.

– Idén a tankerületünkben négyszázhatvankilenc gyermek fejezi be általános iskolai tanulmányait. A Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskolában éneklik majd a legtöbben – negyvennyolcan – egyebek mellett a „Ballag már a vén diák” kezdetű dalt, mialatt utoljára körbejárják az intézmény osztálytermeit – ismertette Nagyné Barna Orsolya.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában