nagyszombat

2019.04.20. 15:20

„Valaminek még történnie kell Jézussal”

Ma nagyszombat van, Jézus a sírban pihen. A világ elcsendesedett, a szavak elnémultak, a harangok nem szólnak, az apostolok, a tanítványok, az asszonyok mind-mind a szavakat keresik, a folytatást várják.

Veszelovszki Balázs

Jeruzsálem, Szent Sír bazilika

Forrás: NMH

Fotó: Faragó Zoltán

Meghallották Jézus szavát, bíznak benne, hogy lesz folytatás, de még nem értik, hogyan. Nem értették meg teljesen a szót, csak annyit fogtak fel, hogy itt nincs vége a nagyhét eseményeinek, valaminek még történnie kell Jézussal.

Nagypéntek Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon az egyház nem tart szentmisét. A mai liturgiát a nép „csonkamisének” nevezi. A szertartás keretében elhangzik a passió Szent János evangélista szerint. Ünnepélyes könyörgést végeznek a pápáért, a püspökökért, a papokért, hívőkért és hitetlenekért. Az ünnepélyes imák után következik a hódolat a kereszt előtt. A kereszthódolat után elimádkozzuk a Miatyánkot, majd az áldozás következik. A szertartás után a hívek a szent sírnál imádkoznak, mely fölött elhelyezték a lefátyolozott Oltáriszentséget. A csend és a döbbenet áthatja a liturgiát is.

Jeruzsálem, Szent Sír bazilika
Fotó: Faragó Zoltán / NMH

Nagyszombaton az egyház nem tart szentmisét, Jézus a sírban pihen, a hívek felkeresik a templomokban a szentsírt. Az esti (úgynevezett vigília) szertartás már a húsvéti feltámadási liturgia része, melynek különleges felépítése van, minden mozzanata fontos üzenetet hordoz.

A sötétség beállta után kezdődik a liturgia. Első eseménye a tűzszentelés és a húsvéti gyertya megszentelése. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre.

A húsvéti gyertyán található öt tömjéncsomó Jézus öt szent sebét jelenti. A húsvét örömének (Exultet) az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi. A Glória ünnepélyes éneklése során megszólalnak a csengők, a harangok és az orgona. Ünnepi örömmel dicsőítjük Istent az Alleluja éneklésével.

Az ezt követő ó- és újszövetségi olvasmányok átfogják az üdvösség történetét. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája hangzik el, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz a szentek közösségének. Ezt követi a keresztvíz megszentelése és a keresztelés.

Majd az összes hívő megújítja keresztségi fogadalmát. A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A mise után kezdődik a feltámadási körmenet. A hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét.

Jeruzsálem, a szent sír Fotó: Faragó Zoltán, NMH

A világ legszebb története, a Biblia című film (ami Jézus életét dolgozza fel) a feltámadás és a mennybemenetel képeivel zárul. A kereszthalálkor így fogalmaz az egyik szereplő: néhány nap és úgyis elfelejtik… Majd a másik idősebb szereplő azonnal rávágja: nem hiszem. És neki lett igaza: jöhetett bármi az elmúlt kétezer évben, a kereszténység túlélte.

Lerombolhatták a templomot, betilthatták az egyházat, feloszlathatták a szerzetesrendeket, kivégezhették és megkínozhatták papok és szerzetesek százait: csak megerősítette az egyházat. Mesterkélésük nem volt hiábavaló, mert az egyház gazdagodott belőle, sok-sok ártatlan ember szenvedése és felajánlott imája kapcsán.

Sokan előálltak akkor is az üzenettel, amikor nem volt aktuális, amikor nem lehetett beszélni róla, amikor ezért büntetés járt. A feltámadt Jézus örömhírét, üzenetét, szeretetét átadták a világnak, a körülöttük lévőknek, a rájuk bízottaknak.

Húsvétvasárnap ugyanez az üzenet, keresztények milliói üdvözlik egymást így ezekben a napokban: Krisztus feltámadt – valóban feltámadt! Hiszen megjelent a tanítványoknak, a hozzá közel állóknak, az embereknek, az akkor élőknek. És ha hiszünk karácsonykor, a megtestesülést olvasva az evangélium szavainak, akkor most is hinnünk kell a feltámadt Jézusnak.

„Én a magam módján vallásos vagyok, na, de ezekhez én nem megyek…” – mondják sokan, utalva a papságra, a szentgyónásra és az egyházra. A mi válaszunk csak ennyi lehet: Nem, te nem vagy vallásos, mert az igazán vallásos ember keresi a közösséget, mint ahogyan az apostolok is együtt voltak, együtt várták a történéseket, és együtt tudták átérezni a feltámadás örömét.

Jeruzsálem Fotó: Faragó Zoltán, NMH

Keresd fel, hát, te is a templomodat, menj el a feltámadási liturgiára, vagy a húsvéti szentmisére! Érezd át a teli templomban felhangzó evangéliumi szavakat! Gondolj a szeretteidre, akik már nem lehetnek veled, de hidd, hogy egyszer még találkozhatsz velük! Figyelj oda a szentmise szavaira, a húsvéti énekre: „Dicsőség, szent áldás, tisztesség a feltámadt Úrnak, húsvéti Báránynak!” Énekeld el velünk közösen a pápai himnuszt az egész katolikus egyházért, és a magyar himnuszt nemzetünkért, hazánkért! Ajánld fel a szentmisén az imádságodat, hogy minél több emberhez eljuthasson Jézus feltámadásának örömhíre és a kereszténység üzenete!

Ne azt nézd, hogy ki adja, ki mondja, ki van ott: te ott vagy, és ez a lényeg. Jézussal találkozol, a feltámadottal, aki neked is elmondja: Békesség veled! És ha van hited, lesz jövőd, és bátran meg tudod érinteni őt. Lehet, hogy most csak a ruhájának a szélét (mint az evangéliumban az egyik bizakodó a tömegben), aztán a sebeket (mint a hitetlen Tamás apostol), de később még közelebb is tudsz hozzá kerülni, a szentáldozásban magadévá is teheted. Sosem késő visszatérni hozzá, keresd meg, érezd meg, fogadd be, éld át a szavait! És ez a húsvét üzenete számodra, a kereső számára!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában