gólyahír

2019.03.19. 11:30

Visszatértek az első gólyák Nógrád megyébe

Sorra érkeznek meg hazánkba várva-várt gólyáink, a napokban több Nógrád megyei madár is visszatért a telelésből.

nool.hu

Nógrádgárdony gólyája is elfoglalta fészkét

Forrás: N.M.H.

Fotó: Torjay Attila

A Nógrád megyei Ipolyvecén már szombaton készültek fotók az első madarakról, amint elfoglalták fészküket. Érdekesség, hogy megyénkben a településen található a legtöbb – azaz nyolc – gólyafészek, amelyek közül tavaly hatban is volt költés – olvasható az " target="_blank" rel="noopener">Északi gólyahír csoportban.

Hétfőn már Szügyben is megjelent az egyik helyi gólya, aki szintén épségben érkezett meg a telelésből.

Aggodalomra ad azonban okot, hogy megye legismertebb fehér gólyája, Báró – aki szinte minden évben elsőként érkezik – idén még nem foglalta el költőhelyét. Báró nem a hazai gólyák fő telelőterületére – Szudánba és Csádba – repül, hanem jóval közelebb, Izrael területére, amellyel több ezer kilométert spórol meg, bár a többieknél nagyobb kockázatot is vállal a korai érkezéssel.Tavaly március 11-én ért haza, miután egészen szeptember óta nem adott jelet magáról.

Nógrádgárdony gólyája is elfoglalta fészkét
Fotó: Torjay Attila / N.M.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában