Pro Urbe díjjal jutalmazták az eresztvényi látogatóközpont vezetőjét

– Hogyan ébredt fel az érdeklődése a természet iránt?

– Rólam általában mindenkinek a természet- és a tájvédelem jut eszébe. Rónafalun nőttem fel, így egész gyerekkoromban élvezhettem a szabadságot. Már négy-öt évesen is kijártam erdőre-mezőre, így nagyon fiatalon közeli kapcsolatba kerülhettem az állat- és növényvilággal. A lendület azóta is töretlen, hiszen a természet közel áll hozzám, különösen az itteni változatos vidék.

– Innen a döntés, hogy ezt választotta hivatásául?

– Az út nem volt ennyire egyenes. Sok mindent kipróbáltam, dolgoztam például az építőiparban is, de akárhová sodort az élet, a természet szeretete és a táj értékeinek megőrzése mindig nagyon fontos volt számomra. Ez végigkísérte az életemet. Az ismeretterjesztő filmek forgatását már a Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyetteseként kezdtem el. Másfél éve vezetem az eresztvényi látogatóközpontot. Mivel a geoparki programok megszervezése minden időmet kitölti, így az a tevékenység, ami valóban közel áll hozzám – az ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítése – egy kicsit a háttérbe szorult, persze nem végleg.

– Igaz, hogy nemcsak a mozgókép, hanem a tollforgatás sem áll távol öntől?

– Igaz! Könyveket is írtam, természetesen azokat is az ismeretterjesztés témakörében. Ott van például a Madárbarát kert című könyv, de oktatási segédanyagokat és kiadványokat is megfogalmaztam már, az egyik ilyen a Velünk élő világ az erdő címet viseli. Mindemellett a környékről, pontosabban Róna­faluról is készítettem egy kis helytörténeti munkát, más szerzőkkel közösen. Sok könyv készítésében és szerkesztésében működtem közre, publikáltam már újságban is. Egyike voltam azoknak, akik a Madártani Egyesületnél a Madártávlat újság megalkotásában részt vehettek újságíróként, tehát azt mondhatom, hogy tényleg elég kevés érintetlen műfaj van számomra ezen a téren.

– A Madárbarát kert kilépett a könyve lapjairól…

– Így van, hiszen a Madártani Egyesületnél ugyanezen a néven létrehoztam egy programot, amelynek az volt a célja, hogy minél több emberrel megismertessük a madárvédelmet. Éppen ezért egy régi akcióhoz hasonlóan, amelyet anno úgy hívtak, hogy Tiszta udvar, rendes ház, mi is csináltunk egyet. Akik madárbarát módon végzik kerti teendőiket egy kis táblát kapnak tőlünk erről tanúbizonyságul. Arra vagyok ezzel kapcsolatban a legbüszkébb, hogy a helyi kezdeményezésből ez az egész egy országos akcióvá fejlődött.

– A munkája jelenleg a Novohrad–Nógrád Geoparkhoz köti…

– A park az UNESCO hálózatához tartozik, amelyet a nemzetközi szervezet négyévente felülvizsgál abból a célból, hogy ellenőrizze, a park megfelel-e az előírásoknak, ellátják-e a szükséges feladatokat. Tavaly nálunk is megtörtént ez a felülvizsgálat és szerencsére pozitívan zárult, így újabb négy évre megkaptuk a címhez tartozó zöldkártyát. Ez egy visszajelzés is egyben, hogy jó úton halad a kezdeményezés, de persze ez nem csak az én érdemem, hiszen ennek eléréséhez csapatmunkára volt szükség.

Helyi termelőket támogatnának

Drexler Szilárd véleménye szerint a Novohrad–Nógrád Geopark és benne az ereszt­vényi látogatóközpont létrehozása szempontjából az volt az első fontos lépés, hogy a döntéshozók korán felismerték a geopark térségünkre gyakorolt pozitív hatásait. A szakember továbbá kiemelte: azt szeretné elérni, hogy a fent megnevezett létesítmény egyre nagyobb szerepet kapjon a régió életében. A célkitűzés megvalósítása érdekében felvették a kapcsolatot a helyi termelőkkel azért, hogy támogatni tudják őket a geopark területén készülő termékeik népszerűsítésében.

Drexler Szilárd a jövőbeli fejlesztésekkel kapcsolatban továbbá kifejtette, hogy egy úgynevezett geoparkkártya létrehozásán dolgoznak, amellyel az itt megszálló turisták kedvezménnyel vehetnék igénybe a térség szolgáltatásait.

– Mit érzett, amikor nemrég a Pro Urbe díjjal ismerték el a munkáját?

– Hihetetlen megtiszteltetést jelent, hogy egy közösség ennyire értékeli a munkámat. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nyilván ezek után sem ülhetek a babérjaimon.

– A munkájával kapcsolatban mi áll legközelebb a szívéhez?

– Megvallom őszintén, nincs kifejezett ars poeticám. Azt tartom, hogy a minket körülvevő természeti erőforrások a legfontosabb kincseink. Ez számomra egyértelmű, ahogy az is, hogy ezekkel megfelelően kell gazdálkodni. Valószínűleg sem a turizmussal, sem a geoparkkal nem foglalkoznék, ha azt érezném, hogy ezeket a természeti erőforrásokat önmagukban meg lehetne óvni.

– Akkor ön igazi természetvédő, ugyebár?

– Nem szeretem, ha így gondolnak rám. Én csak egy olyan szemléletet próbálok képviselni, amelyet szerintem minden más embernek kellene. Azt tapasztalom, hogy néha a természetvédők azt hiszik, hogy az embereket ki lehet zárni a környezetből. A körülöttünk lévő táj egy rekreációs terület, szerintem mindenkinek jogos igénye, hogy kimozdulhasson a betondzsungelből. Úgy gondolom, hogy inkább szövetségkötésre van szükség. Erre egy remek eszköz a geopark, illetve az abban végbemenő folyamatok. Tulajdonképpen itt, a parkban úgy szervezzük és irányítjuk a turizmust, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzuk a természetben, de a helyi társadalom mégis megértse és felismerje a helyi erőforrások – például az erdők, a vizek vagy a Medves-fennsík – fontosságát.

– Akkor a turizmus ön számára csak bónusz?

– A geoturizmus, amivel mi is foglalkozunk, valójában megfelel az ökoturizmusnak. Az a véleményem, hogy Salgótarjánnak egy fenntartható turisztikai fejlesztésre van szüksége, amely ökoturizmusként fogalmazható meg, és ez a legtöbb esetben családokat érint. Éppen ezért próbálunk olyan programokat kitalálni, ami számukra is megfelelő és alkalmas. A turizmust lényegében egy olyan eszköznek tekintem, amellyel elérhetem, hogy az élettér, amelyben élek, rendezett és gondozott legyen.