A nők egyenjogúságáért emelte fel a szavát a Nógrád vármegyéből származó író

A tizennyolcadik század kitágulóban lévő polgári világában gyors fejlődésnek indult Losonc. A kereskedelmére és iparára oly büszke felvidéki településen 1755-ben már négyszáz körül volt a céhes mesterek száma. Ide született a helyi református lelkész gyermeke, Kármán József, aki hamar kitűnt éles eszével. Nem hiába szánták jogi pályára őt szülei.

Pozsonyban és Bécsben közvetlen közelről tapasztalhatta meg a felvilágosodás eszmerendszerétől áthatott váro­sok fejlődését, megismerkedett többek között Bessenyei Györggyel, de Markovits Miklós gróf feleségével is, aki iránt hirtelen, és utóbb sem múló szerelemre lobbant. Többek között kettejük levelezésének is köszönhető, hogy a nyelvújítás hajnalán a fiatalember fogalmazási készsége egyre érettebbé érlelődött.

Kármán Józsefet az 1791-es esztendő már Pesten találta. Innen kezdődik az a három–négy év, amikor igazán kivirágzott irodalmi tevékenysége, köszönhetően a szintén nógrádi származású főúri Ráday család hathatós támogatásának.

Igen sokrétű módon merült el irodalomban, művészetekben, a közéletben. Felismerte például, hogy a közízlés formálásában mekkora szerepe lehet a színháznak. Ráday Pál és Kelemen László társaságában – ahol előbbi a pénzt, utóbbi a szakmai tudást biztosította – megalapították az első budai magyar színtársulatot.

Belépett a Hét csillag nevű szabadkőműves páholyba, ami nem is olyan meglepő, hiszen abban az időben a művelt fiatalemberek színe-java csatlakozott az effajta titkos szerveződésekhez. És aztán elérkezett az ­1794-es esztendő, amikor röpke tizenkét hónap alatt Kármán József többet tett le a magyar irodalom asztalára, mint mások hosszú évtizedek fárasztó munkájával.

Elsőként a történelemben mondta ki azt az eszmét, hogy Pestet irodalmi központtá kell tenni. Ehhez pedig szükséges egy kora szintjén szélesebb olvasóközönséget érdeklő folyóirat létrehozása. Ez lett a mindössze három lapszámot megélt Uránia, amit Schedius Lajossal, a pesti egyetem esztétikatanárával és Pajor Gáspár orvossal szövetkezve szerkesztett.

A géniusz utóélete

Kármán József életében nem válhatott prófétává. Halála után jó harminc-negyven évvel fedezték fel, méghozzá a méltó utódok, Pest-Buda irodalmi nagyságának végleges megteremtői: Bajza József és ­Toldy Ferenc. Toldy egyenesen egy ókori hasonlattal élve Pest Alkibiadészének nevezte a csinos kiállású, művelt elődjét. A Fanni hagyományaival kapcsolatban Kármán megkapta a vádat, hogy azt nem is ő, hanem egy nő írta, bár éppen Toldy volt az, aki 1843-ban bizonyítékokkal cáfolta ezt a feltételezést. Kazinczy Ferenc is elismerően nyilatkozott Kármánról, amikor egy levelében ezt írta: „Tisztelem a szándékot, és igyekezni fogok rajta, ha igyekeznem szabad lesz, hogy többet nyújtson Kármán, kitől sok fog kitelhetni, ha vezető barátai lesznek.” Még a sokszor oly kérlelhetetlenül kíméletlen kritikus, Gyulai Pál sem fukarkodott a maga módján a Fannit dicsérő jelzőkkel: „Semmivel sem dicsérhetni inkább Kármán e művét, mint azzal, hogy nem az ő, hanem egy nő munkájának hiszik. (…) Kisfaludy Károlyig nincs szépprózai emlékünk, mely e költői lélekkel és művészi érzékkel megírt szomorú történet mellé volna állítható.” Kozocsa Sándor az 1950-es évek végén egy tanulmányában Mikes, Jókai, Mikszáth, Krúdy és Móricz egyenrangú társaként említi Kármánt, Nemeskürty István pedig így szól a legismertebb művéről: „A Fanni hagyományai felnőtt fejjel olvasva gyönyörködtető érték, sőt, megkockáztatjuk: uram bocsá, szebb és ízesebb, mint Goethe Werthere. Nem oly ünnepélyesen nyögdécselő, talán mert lány búsong benne és nem férfiú.”. Érdemes tehát a mi kitüntető figyelmünkre is.

Méghozzá igen tudatosan és sok témát feldolgozva. Legfőbb célja az volt – szintén úttörőként –, hogy a nők művelésére hasson: a hölgyek felnevelkedve ne csupán férjuruk hűséges kiszolgálói és minden kívánságának teljesítői legyenek, hanem elméjüket is palléroztassák, szellemileg emelkedjenek fel a férfiak színvonalára. Közölt recepteket, öltözködési és viselkedési tanácsokat, és németből lefordította a népszerű kortárs műveket.

Még maga a pályakezdő Csokonai Vitéz Mihály is a szerzői táborhoz tartozott. Bár igen szűk előfizetői kör olvasta az Urániát, hatása kétségtelenül erős volt, kár, hogy hamar vége szakadt a példás kezdeményezéshez – a női egyenjogúság megteremtéséért még közel egy évszázadot várni kell egy Ibsen, egy Toldy István feltűnéséig.

Íróként is termékeny volt 1794-ben. Fő műve, a Fanni hagyományai a magyar szentimentális irodalom csúcsa. Ez a napló- és levélformában megírt regény igen kifinomultan mutatja be a női lélek rezdüléseit. Miként is ontja el testet-lelket elemésztően a szerelem, milyen belső harcokat vív magában a lány azért, hogy a férfit, akiért epedezik, a lehető legteljesebb mértékben megismerhesse és magáénak tudhassa.

A Kincsásó című novellája az egyik első „fecske” e műfajban, a Kazinczy és a debreczeniek pedig kordokumentumként is felfogható, míg A nemzet tsinosodása című műve átfogó művelődési programot tartalmaz, részletes tervezetben, pontról pontra felsorolva a magyar tudomány és művészetek fejletlenségének okait, és az előrelépés lehetséges módjait, feltételeit.

Halálának körülményeit ma is homály fedi. Rebesgetnek nemi betegséget, egyéb kórisméket, még öngyilkosságot is, mondván, a Martinovics-féle összeesküvés lelepleződése után saját felelősségre vonása elől menekülve vetett véget önkezével életének. Tény, hogy apja halálának idején, 1795 tavaszán hazatért szülővárosába, és Losoncon is halt meg június 3-án. Sírja a város temetőjében található.