Út a hírnév felé

2018.12.04. 06:59

Második albumuk kiadására készül a tari zenekar

Az öt évvel ezelőtt alakult tari zenekar, a The Alcatraz dalai nemcsak pozitívak, hanem a bajok megoldására sarkallják a hallgatóközönséget.

Tóth-Nagy Orsolya

A banda tagjai Tar határában. Tavasz környékén várható egy-két koncert, valamint nyárig minimum két új dalt szeretnének megjelentetni

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Ladóczki Balázs

2012-ben alakult meg a településen a The Alcatraz elnevezésű zenekar, amelynek négy tagja van. A mostani felállás szerint Kis Viktor az énekes-gitáros, Szőke Viktor a dobos, Tóth Tamás a basszusgitáros és Praznovszky Gergő a szólógitáros szerepét tölti be.

Miért pont The Alcatraz?

A zenekar énekese, Kis Viktor a névválasztás kapcsán elárulta, hogy szimplán egy ötletelésből jött a név, amelyet az elmúlt évek során igazából többször meg is akartak változtatni. Ennek oka az volt, hogy már létezett egy másik formáció Alcatraz zenekar néven a környéken. Az emberek viszont a tari együttest már ezen a néven ismerték, ott mindenki tudta, hogy melyik zenekar az Alcatraz. A félreértések elkerülése és a másik banda miatt később megtoldották a nevet, így lett végül The Alcatraz.

– Eleinte csak hobbiból jártunk össze, feldolgozásokat játszottunk, majd 2014-ben elkezdtünk saját dalokat írni – emlékszik vissza Kis Viktor, az együttes énekese.

Hozzátette: minden évben rendeznek egy, vagy akár több koncertet a tari Ágasvár büfében, de a falu egyes rendezvényein is gyakori vendégek.

– Ahogy teltek az évek Nógrád megye egyik legaktívabb zenekara lettünk. Tavaly kiadtuk első albumunkat, amely a Szabadon címet kapta és a zenekar elmúlt éveiben született dalokat tartalmazza. Ezzel az anyaggal nagyot tudtunk előrelépni, mivel sok új helyre eljutottunk általa és több online rádió is a műsorára tűzte a dalainkat – mondta az énekes.

Elmondása szerint leginkább a modern rock áll közel hozzájuk a könnyen énekelhető szövegek és a húzós, néhol keményebb gitártémák miatt. A zenekar hosszú éveken át a környéken és a megyében adott koncertet, de az elmúlt időszakban például Budapesten is felléptek.

– A legemlékezetesebb fellépésünk eddig magasan a szécsényi koncertünk volt a II. Mátraalja Fesztiválon, ahol olyan zenekarokkal léptünk fel, mint a Hooligans és ByeAlex és a Slepp. Nagy élmény volt számunkra – közölte Kis Viktor.

A The Alcatraz dalaiban arra törekednek, hogy ne ismételjék önmagukat.

A banda tagjai Tar határában. Tavasz környékén várható egy-két koncert, valamint nyárig minimum két új dalt szeretnének megjelentetni
Fotó: Ladóczki Balázs / Nógrád Megyei Hírlap

– Elmondható, hogy minden dal pozitív és a gondok, valamint a bajok megoldására sarkall. Előtérben vannak a témák között a szerelmi kapcsolatokról, csalódásokról, továbblépésről szóló és a bulizós témájú szövegek – osztotta meg portálunkkal az énekes.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elárulta, hogy jelenleg gőzerővel dolgoznak az új dalokon, januártól pedig stúdióba is vonulnak. Tavasz környékén várható egy-két koncert, valamint nyárig minimum két új dalt szeretnének megjelentetni. A tervek szerint nyáron pedig megjelenik a második album.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában