Felülmúlta az elvárásokat a honti Pásztor Múzeum első szezonja

Az Ipoly-menti település, Hont közelében, a festői Hont-tsitári völgyben, a késő őszi napsütés lassan szárítja fel a reggeli harmatot. A 2-es főútról lekanyarodva aszfaltozott úton érünk az Arnold-majorhoz, a környező dombokon szürkemarha gulya legelészik. Energikus, fiatal hölgy vár minket a major kapujában, Arnold Boglárka, aki a tulajdonosa a gazdaságnak és kísérője, Glázovics Sándor, egy megfontolt fiatalember, az ő szenvedélyéből született a Pásztor Múzeum ötlete.

Sziládi Krisztina

Fotó: Torjay Attila, NMH

– A major valaha egy enyészetnek indult régi tsz-telep volt, amelyet édesapám, Arnold Mihály a 90-es években vásárolt meg – meséli Boglárka, aki gazdasági agrármérnök végzettséggel rendelkezik. – Állatszeretetből kezdtünk el gazdálkodni, három lóval, két szürkemarhával és egy magyar tarka tehénnel indultunk. Ez a hobbinak indult tevékenység végül egy komoly gazdasággá nőtte ki magát. Ma már biogazdálkodással is foglalkozunk. Az itt megtermelt növényeink és a háromszáz szürkemarhánk is mind rendelkeznek biotanúsítvánnyal – folytatja miközben végigvezet minket a gazdaságon. A legelő marhákon túl igényesen kialakított karámokban megcsodálhatjuk a barátságos lámákat, rackajuhokat, birkákat és a muraközi munkalovakat is.

Eltűnő világ

Villanypásztorral körülvett legelőkön sokan tartanak megyénkben is főleg húsmarhákat, de a legeltető pásztorkodás kihalófélben lévő mesterség. Az állatok folyamatos felügyelete, a nyáj vagy a gulya állandó követése nagy kitartást, türelmet kívánó munka, nehezen egyeztethető össze a mai élet ritmusával. Külön életformát igényel.

– A koncepciónk az volt, hogy a gazdasági tevékenységen kívül legyen egy bemutató gazdaság jellege is a helynek, ezért tavasztól őszig szezonális nyitvatartással tudunk fogadni látogatókat – fűzi hozzá vezetőnk. – Az idei büszkeségünk, hogy tavasszal a major egyik gazdasági épületében megnyitottuk a Pásztor Múzeumot. Mintegy háromezer vendégünk volt az idei szezonban, hétköznapokon inkább iskoláscsoportok érkeztek, hétvégén pedig főleg a kisgyermekes családok jöttek el hozzánk. További fejlesztéseket is tervezünk a jövőben, meglátásunk szerint van igény az ilyen típusú turizmusra.

A régi pásztorélet eszközeit bemutató múzeum szinte száz százalékban Glázovics Sándor szorgos munkájának az eredménye, aki évtizedek óta gyűjtögeti nemcsak a környékből és az ország minden szegletéből, de a Felvidékről és Erdélyből is a csengőket, kolompokat, botokat, kampókat, fokosokat, amelyek itt találtak méltó helyre. A keresztgerendákon bőrszíjakon több mint háromszáz csengő és kolomp függ, művészien megmunkált csatokkal, mintázatuk különféle tájegységekre jellemző motívumokat ábrázol.

– A magam kedvéért is gyűjtöttem ezeket a tárgyakat, de azért is, hogy az emberek lássák ennek a régi világnak az emlékeit – mondja Sándor. Gyerekkoromban sokat jártam juhászokhoz, volt, hogy az iskolából is megszöktem, amikor meghallottam a gulya kolompolását a távolban. Ellenállhatatlanul vonzott a juhászok élete. Vonzódása egy eltűnőben lévő életformához a Pásztor Múzeum születését hozta létre.

Régi korok tárgyai
A pásztorok életének szerves része volt a szabadidejükben történő faragás. Ennek számos szép példáját találjuk itt kiállítva a vitrinekben, amelyek nagy részét Glázovics Sándor nagyapja készítette fából, ökörszarvból. Egyszerű használati tárgyak, vagy éppen állatokat ábrázoló művészi törekvések. Viseleteket is láthatunk, amelyek ma már csak ünnepekkor kerülnek elő a szekrények mélyéről. Az egyik sarokban egy hatalmas fekete suba van kiállítva, mint megtudjuk, 27 kiló súlyú, előállításához nem kevesebb, mint 14–16 racka juh bundája szükségeltetett. Minden tárgynak története van, amit kísérőink lelkesen el is mesélnek.