2018.09.01. 16:09
Egy fél évszázad a tervezőasztalnál: Nickel Géza az acélgyári hagyományok örököse
Aki közelről ismeri, tudja, hogy a szűkebb családja – felesége, fia, két unokája és dédunokája – mellett arra a legbüszkébb, hogy a rimaiak, az acélgyáriak örökségét vihette tovább a nyolcvanhárom éves Nickel Géza, aki éppen ötven esztendeje egy raktári szerkezeteket gyártó és értékesítő cég tervezője is.
1935. október 12-én látta meg a napvilágot, általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. 1954-ben mi sem volt természetesebb számára, hogy az egykori Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. utódüzemében, az acélgyárban – későbbi nevén a kohászati üzemekben – helyezkedjék el, minthogy felmenői több generáción át ott keresték kenyerüket, az úgynevezett nagy kapun belül találtak tisztes megélhetést. Negyvenkét évvel később, 1996-ban vonult nyugállományba, de csak a gyárból. Ugyanis az 1990-ben létrejött Vasszer Kft.-ben még ma is dolgozik, hetente három-négy délelőttöt tölt el tervezőmunkával e munkahelyen. S nem utolsósorban az egyik tulajdonosa is a korlátolt felelősségű társaságnak.
Unokája könyvben is írt róla
A közelmúltban jelent meg Várkonyi-Nickel Réka néprajzkutató, történész Rimaiak a gyárak völgyében – Egy salgótarjáni munkáskolónia társadalma az államosítás előtt című kötete, amely, egyébként doktori disszertációja is volt. Ebben ekképpen fogalmazott: …családom férfi tagjai négy generáción keresztül dolgoztak az acélgyárban. Saját emlékeik szerint mindig arra törekedtek, hogy pontosan, precízen, nagy szaktudással végezzék munkájukat és cserébe jólétben, társadalmi megbecsülésben éltek…Apai nagyszüleim mind a mai napig Salgótarjánban az Acélgyári úton élnek, így az ő kapcsolati hálójukon keresztül szívesen fogadtak az interjúalanyok.
1968. augusztus 20-án, tehát éppen ötven évvel ezelőtt öt acélgyári dolgozó társaságában Londonba repült, hogy Angliában néhány hétig tanulmányozza a dexion nevű raktártechnikai elemek gyártásának folyamatát. Az eljárást aztán be is vezették a kohászati üzemekben: Nickel Géza a tervezési részleg vezetője lett.
S nemcsak megtervezték, elkészítették az ötletes, sokféleképpen használható, variálható polcokat, de gyakran részt vállaltak a helyszíni beszerelésben is. Többek között dolgoztak a pannonhalmi apátságban – ahová nem kevesebb, mint száztíz méter hosszú rakteret építettek – az MTV összes raktárát ők rendezték be, s itt helyben például az ő nevükhöz fűződik a dolinkai futófolyosó is. Külföldön – egyebek mellett – hozzájárultak az innsbrucki olimpia eredményjelző táblája tartószerkezetének és a grenoblei téli játékok lelátójának elkészítéséhez is.
Nickel Géza ismereteit, tapasztalatait egy négyszáz oldalas, kéziratban létező könyvben foglalta össze, amelyet ma is használnak alapvetésként. Azt vallja: minden megrendelés más, de valamennyi precizitást, nagy pontosságot igényel már a tervezőasztalnál. A terméknek ugyanis értelemszerűen stabilnak, teherbírónak kell lennie.
Nagyon szereti a munkáját, szellemileg alkalmasnak érzi magát a feladatok megoldására, fizikailag azonban már akadnak problémái. Még két évig – tehát nyolcvanöt éves koráig – szeretne dolgozni, reméli: sikerül.
