Nógrád megye

2018.08.25. 15:39

Népegészségügyi problémák miatt reform előtt áll a közétkeztetés

A táplálkozással összefüggő betegségek népegészségügyi problémája miatt egyre sürgetőbbé vált a közétkeztetés reformját indító jogszabály hatályba lépése.

Gerhát Karina

Forrás: Shutterstock

A közétkeztetőknek szakemberek nyújtanak segítséget a rendelet betartásához. Ezt szolgálja az a konferencia, amelyet augusztus 28-án, kedden, 10 órától rendeznek meg Salgótarjánban, a megyeházán.

A rendezvény célkitűzése is, hogy minél szélesebb körben adhassák át a reform megvalósításával kapcsolatos ismereteket. Alkalmat ad továbbá arra is, hogy a Nógrád Megyei Kormányhivatal beszámoljon a közétkeztetés jelenlegi megyei helyzetéről. A programot látványos ételkészítési bemutató és kóstoló is színesíti. A rendezvényen egy olyan önkormányzat is bemutatkozik, ahol a „farmtól az asztalig” elvet érvényesítve évek óta foglalkoznak zöldségek és gyümölcsök termesztésével, azok tartósításával.

Emellett olyan Nógrád megyei élelmiszer-előállítók is tartanak kóstolóval egybekötött bemutatót, akik termékei kiválóan beilleszthetőek a közétkeztetésbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában