Egyházasdengeleg

2018.05.15. 17:02

Ezért jó a Táncoló Talpak csapatához tartozni

Mintegy tizenöt évvel ezelőtt alakult meg az egyházasdengelegi Táncoló Talpak Tánccsoport, amelynek célja a hagyományok éltetése.

Nagy Orsolya

A helyi általános iskola tanulói még 2002-ben összefogtak és létrehoztak egy olyan csoportot, amely a mai napig aktívan tevékenykedik, és fellépésekkel gazdagítja a megye rendez­vényeit.

– Akkoriban az volt a cél, hogy a gyerekeknek még több lehetőséget kínáljon az iskola­ a délutáni szabadidő hasznos eltöltésére – mondta­ ­­Majer Zsuzsanna, a tánccsoport ­vezetője. Hozzátette: ­jelenleg már csak tíz főből áll a csapat. Összesen három olyan tag van, akik a kezdetek óta ide tartoznak, a legtöbbjük ­pedig lassan tíz éve erősíti a közösséget.

– Számomra a tánc elhivatottságot jelent a népi kultúra iránt, valamint a hagyományok tovább éltetését és átadását a fiatalabb generáció számára. Nekem ettől teljes az életem – közölte a vezető. Mint mondta, a csoport kikapcsolódást, mozgást, kötelességtudatra nevelést, kitartást, barátságokat, együtt vívott csatákat és sikerörömet biztosít tagjai számára.

Fellépéseik alkalmával elsősorban magyar, valamint felvidéki néptáncokat láthatnak tőlük az érdeklődők.

– Igyekszünk mindig mást előadni, akár más stílusokat is, hiszen nagyon sok táncunk van – árulta el Majer Zsuzsanna, aki csapatával megye­szerte járja a rendezvényeket.

Falunapok, fesztiválok és jeles megyei napok vissza­térő fellépői, de nem egy alkalommal képviselték már a teljes északi régiót­ az ország több helyszínén.

Érték és egyben sokszínűség

Nógrád megyében az emberek szívükön viselik a palóc hagyományok tovább éltetését, így a kultúrával való megismerkedést, a népviseleteket, a népszokásokat és persze a néptáncot is. A megyében több tánccsoport is működik, amelyek egyre nagyobb sikereket érnek el országszerte. Különféle rendezvényeken képviselik a palócokat, sőt, sokszor külföldön is fellépnek. A néptánc által nemcsak a hagyományokat ápolják, de megismertetik az emberekkel annak sokszínűségét és értékét is.

– Jártunk már külföldön is. Ebből a szempontból nagyon szerencsések vagyunk, mert Egyházasdengeleg testvértelepülése, Videfalva Szlovákiában található, így a falunapjaikon évről évre ott vagyunk. Három esztendővel ezelőtt ­pedig egy Lengyelországban megszervezett nemzetközi táborban voltunk – mesélte a csoport vezetője.

A jövőt tekintve elmondta, hogy szeretnének együtt maradni, még több, együtt átélt élménnyel, sikerrel gazdagodni. Színesíteni kívánják továbbra is a különböző kulturális műsorokat, úgy, hogy táncaikkal örömet szerezzenek a közönségnek. A csapat célul tűzte ki azt is, hogy felkarolja és támogatja az Apró Talpak Tánccsoportot.

A Táncoló Talpak Tánccsoport kikapcsolódást, kitartást, barátságokat és sikereket biztosít tagjai számára Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában