2018.04.06. 13:52
Nőtt az érdeklődés a mozifilmek iránt
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint hosszú évekig tartó vegetálás után végre újra fellendült a magyar moziélet.
Nógrád megyében is ugrásszerűen megnőtt a nézőszám, köszönhetően a színes kínálatnak, a mozitermek és a vetítők fejlesztésének.
Míg 2014-ben 9,8 millió mozijegyet váltottak, a tavalyi évben már 14,3 millióra emelkedett ez a szám, ami 46 százalékos növekedést jelent. Emelkedett az előadások is bővültek: 2014-ben 416 ezer vetítés volt, ami 4 év alatt húsz százalékkal, 491 ezerre nőtt. Az elmúlt években a magyar filmgyártás is erősödött. Rétvári Bence államtitkár szerint az elmúlt években a magyar filmgyártás is erősödött, egyre több magyar filmet láthatunk a mozikban, és az alkotások egyre több nemzetközi elismerést is kapnak.
Szabó Krisztián az Apolló Mozgókép Kft. ügyvezetője szerint 2016 és 2017 között ötszázalékos nézőszám-emelkedést tapasztaltak, ami alapján egyértelműen elmondható, hogy az utóbbi években újra emelkedett a mozi látogatottsága.
– Ez azonban nagyon filmfüggő. A legforgalmasabb napok természetesen a hétvégék, ilyenkor érkeznek a legtöbben filmnézési szándékkal a moziba. Több évre visszatekintve az április, május hónapok és persze a december az, amikor sok a látogató. A forgalmazók a legtöbb esetben erre az időszakra időzítik a premiereket. Májusban a Solo: egy Star Wars-történet, valamint a Deadpool második részére várható átlagon felüli nézőszám – tette hozzá Szabó Krisztián. Az ügyvezető szerint minden filmkategóriában nőtt az érdeklődés, de leginkább a családi-animációs filmekre nagy a kereslet.
Várják a magyar sikerfilmeket
Rigó Zoltán a Balassagyarmati Madách Miniplex mozi menedzsere lapunk kérdésére elmondta, náluk is évről évre növekszik a nézőszám, ami annak is köszönhető, hogy már két digitális teremben is tudnak vetíteni. – Tavaly februárban mindkét termet felújítottuk, kényelmesebb székekre cseréltük a régieket és rá fél évre kezdődtek azok a hétvégék, amikor akár 200–250 ember is eljött mozizni. A magyar filmek iránt is ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. Tavalyi a Kincsem, a Viszkis, a Valami Amerika vitte a prímet, volt olyan, amit több hétig műsoron kellett tartanunk, olyan nagy volt rá az érdeklődés. A mozitermek légkondicionáltak, kényelmes székekkel, a vetítők a legkorszerűbbek. Ezután a belső tereket és a kiegészítő szolgáltatásokat szeretnénk a jövőben fejleszteni – mondta el Rigó Zoltán.
– Egy kasszasiker, vagyis „blockbuster” film megjelenése nálunk is érezhető, de ami érdekes, Salgótarjánban a horrorfilmekre is nagy az igény. A magyar filmgyártás is újra magára talált, és ma már készülnek olyan alkotások, amelyek közönségcsalogatók, nem csak a filmesszakmának készültek. Elmondható, hogy van létjogosultsága a magyar filmeknek, a mozikban is van rájuk igény – tette hozzá Szabó Krisztián.
Az Apolló mozi mindkét termében modern digitális vetítőgépeket használ, az idén várható azonban, hogy a nézőtermi székeket lecserélik.
Néhány éve már online jegyfoglalásra is van lehetőség, amelynek a mozi vezetője szerint csak előnye van, hiszen az online vásárolt jeggyel nem kell sorba állni a pénztárban, elég, ha a jegykezelőnek bemondják a foglalási számot.
– Tapasztaljuk, hogy fokozatosan nő az online jegyfoglalás. Leginkább a 14–26 éves korosztály jár moziba, de igyekszünk olyan színes filmkínálatot elhozni, amivel minden korosztályt meg tudunk szólítani – mondta el az ügyvezető.
A salgótarjáni Varga Dániel is gyakran él az online foglalás lehetőségével.
– Nyilván átláthatóbb, hány emberre lehet számítani a vetítés során. Azonban van, hogy előfordul, már csak az első sorokban tudok helyet foglalni, de miután elkezdődik a film, a kívánt helyen senki nem ül. Véleményem szerint vannak, akik nem mennek el, és mások elől orozzák el a helyet. Egy nagyobb kasszasiker filmnél nemcsak lefoglalni, de előre ki is kell fizetni a jegyet, aminek hatására tényleg csak az foglal, aki utána el is megy a vetítésre.
Kiemelt fotónkat készítette: Torjay Attila/NMH