Kazár

2017.12.22. 13:54

Díjnyertes fotók egy ifjú tehetségtől

A 19 éves éves Csepela Richárdot 12 évesen kezdte el érdekelni a fotózás. Azóta is folyamatosan fejlődik, olyannyira, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Média Munkabizottsága az ő fotóját választotta „Az év autósport fotója” címre a nézői képek közül. Nyereménye egész éves akkreditáció lett a 2018-as évre. Richárddal többek között arról beszélgettünk, mit jelent számára a díj, illetve mik a tervei a jövőre nézve.

Papp Bianka

Csepela Richárd Beküldött fotó

-Mit jelent számodra az elnyert díj? 

Nagyon nagy elismerés és megtiszteltetés az MNASZ Média Munkabizottsága felől, hiszen rengeteg fotóstársam beküldött képei közül választotta ki a zsűri a képemet. Ezzel a díjjal egy hatalmas lehetőséget kaptam a jövő évre tekintve, mert közelebb merészkedhetek a versenyautókhoz a pályán, így kreatívabb és szebb fotókat tudok majd készíteni. Eddig akkreditáció nélkül elég nehézkes volt olyan helyet találnom, ahol megfelelőek voltak a körülmények.

Az év autósport fotóját Csepela Richárd készítette a nézők soraiból

-Mióta fotózol és hogyan ismerkedtél meg a fotózással? 

-A fotózás már elég régóta jelen van az életemben, hat-hét évvel ezelőtt kezdtem. Eleinte még csak digitális fényképezőgépet használtam kisebb-nagyobb sikerrel. Akkor még nem volt komoly szándékom a fotózással, csak a versenyekről akartam pár emlékezetes fotót csinálni. Aztán 2013 karácsonyán megkaptam első, komolynak számító fényképezőgépemet. Bárhová mentem, magammal vittem. Családi összejövetelekre, nyaralásokra, kirándulásokra, születésnapokon fényképeztem vele és az autóversenyeken egyaránt. Fél évig fotóztam vele, de gyorsan kinőttem. Nyárra beszereztem egy kezdő tükörreflexes gépet. Ez kísér mai napig az utamon, amelyhez tavaly nyáron vettem egy nagyobb objektívet és pár kiegészítőt. Így a sikerélmény már garantált volt számomra, mert az első éles bevetésén nagyon jól szerepelt, teljes mértékben meg voltam vele elégedve. A barátaim és az ismerőseim mindig biztattak és támogattak egy-egy jobban sikerült fénykép után, ezért egyre nagyobb önbizalmat szereztem.

-Régóta mozogsz az autóversenyek világában? 

- Ezt az úgynevezett „fertőzést” az első autóversenyen kaptam el. Megtetszett a kocsik látványa, a benzingőz, a gumifüst illata és az az érzés, amelyet egy ralin él át az ember. Azóta nem tudok nélküle létezni.

 

-Mikor kezdtél el autósport fotókat készíteni? 

- Kisebb koromban nagyon sok versenyre jártunk: szlalom, drift és főként rali. Az utóbbi az, amely a legjobban megtetszett.Volt szerencsém ülni is versenyautóban, aminek köszönhetően ez a sport meghatározó lett az életemben. Úgy gondoltam, hogy ezt a két, számomra fontos dolgot, a fotózást és az autóversenyt össze kellene kötni. Körülbelül három éve fotózok komolyabban. Jártam már tuning show-n, számos országos bajnokságon, amatőr versenyeken, drift show-n. Itt, Nógrádban szinte minden megmérettetésen ott vagyok, de a megyén kívül is szívesen fényképezem.

-Hobbi szinten űzöd a fotózást, vagy szeretnél komolyabban is foglalkozni ezzel? 

- Igen, eddig hobbiként fogtam fel a fényképészetet, de a jövőben szeretnék elvégezni egy tanfolyamot és komolyabban foglalkozni vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában