2017.08.15. 04:47
Falunap Tolmácson
A hét közepi hőgutát követően immár enyhébb, de szerencsére napos időben kellemes vasárnap délutáni kikapcsolódásnak ígérkezett a Börzsöny lábainál található kistelepülés, Tolmács falunapjának a meglátogatása.
Tolmács. Rögtön kellemes meglepetés érte munkatársainkat, hiszen a község központjában felállított szabadtéri színpadon éppen köszöntőjét mondó Hajnis Ferenc polgármester bennünket meglátva külön is üdvözölte a nógrádi sajtó megjelent képviselőit.
[caption id="" align="aligncenter" width="659"]
Az emelvényről lelépő polgármestertől az iránt érdeklődtünk, hogy a falunap meghívójában szereplő emlékmű – aznap délelőtt tartott – megszentelése mit takar. Ekkor egy szépen megmunkált obeliszk felé mutatott. A tolmácsi első világháborús emlékmű a parókia szomszédságában található, tetején egy menetfelszerelést viselő, puskáját teste előtt tartó, monarchia-béli katona szobra áll, oldalt azoknak a helyi hősöknek a névsora olvasható, akik életüket áldozták a világégés frontjain. Az emlékmű pályázati forrás felhasználásával újult meg, az önkormányzat az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Századi Intézet kiírására jelentkezett és nyert el erre a célra támogatást.
[caption id="" align="aligncenter" width="794"]
Csak pár lépés és vissza is tértünk a faluközpont forgatagába. Az alkalmi kézműves műhelyek sorában kedves ismerősökbe, a Krasznai házaspárba botlottunk, nézelődtünk hát kicsit mifajta portékákat kínálnak, és milyen foglalkozásokra várják a bőrmíves mesterség iránt érdeklődőket.
[caption id="" align="aligncenter" width="708"]
A színpadon eközben változott a kép. Előbb a tolmácsi gyerekek adtak elő egy tréfás mesejátékot, benne furfangos szegénylegénnyel és a királyi családdal, majd a belga származású Martin de Corte és neje, Katalin avatta be a nézőket citerajátékkal, énekkel és egy sajátos belga hangszer, a gombos harmonika segítségével az európai népek zenéjébe.
Ahogy a Palóc néptáncegyüttes tagjainak művészetét élveztük, hirtelen egy piros orrú, festett arcú, két copfos hölgy, Viola bohóc-asszonyság toppant elénk, és a fotós kollégát azonnal meg is lepte egy gyorsan „hajtogatott” lufikutyával.
[caption id="" align="aligncenter" width="852"]
A Tücsökszabi együttes triója közös dalolásra hívta az egyre nagyobb publikumot, mi pedig Tóth Éva és Leblanc Győző operett-egyvelege előtt elköszöntünk a falunapi mulatságtól.
H.H.-Sz.B.