Helyi közélet

2015.04.28. 06:23

Nyolcvanöt éves lenne a karnagy

fenyvesi

Salgótarján. Virág László egykori karnagyra emlékeztek a Salgótarjáni Egyházközségek hívei a Főplébánia templomban április 19-én, vasárnap a 10 órai szentmise után. Laci bácsi idén április 9-én töltötte volna be 85. életévét, de az elmúlt év decemberében elköltözött az égi mezőkre. Imádsággal, szép énekekkel és orgonakoncerttel gondoltak rá jó szívvel az egybegyűltek. Gyertyát gyújtottak Virág László hegedűművész, zenetanár és karnagy fényképe előtt, aki több mint hat évtizedes salgótarjáni zenei pályafutása alatt számtalan zenei és társadalmi kezdeményezés élenjáró képviselője volt. Művészi pályáját a tehetség, a tradíció és a mesterségbeli tudás organikus egysége jellemezte. Példaértékű volt az a kiemelkedő szakmai munka, amellyel hosszú évtizedek munkásságával és kivételes zenei, művészeti felkészültséggel hozzájárult a város, a megye és szélesebb értelemben az ország művészeti, művészetoktatási értékeinek létrehozásához és gyarapításához. A salgótarjáni zeneiskola tantestületének az indulás első napjától tagja volt. Kezdetben igazgató-helyettesként, majd 1959-től igazgatóként tevékenykedett. 1987-től az intézmény címzetes igazgatója volt. Ötven évet töltött el hivatásszerűen a zeneoktatásban. Nevéhez fűződik az orgonaszakos növendékek országos találkozójának és a salgótarjáni ifjúsági zenei napoknak elindítása. Alapítója volt a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekarnak és a város Pedagóguskórusának is. Ez utóbbit több mint harminc évig vezette. Kezdeményezője volt a megyében működő egyházi kórusok találkozójának. Több mint 20 éven keresztül állt a Cantate Domino egyházi kórus élén. A gyémántdiplomás zenepedagógus a zeneművészet és a művészeti nevelés terén végzett kiemelkedő tevékenységéért átvehette Salgótarján „PRO ARTE" díját és a Nógrád megyei Prima-díjat. Egyházzenei tevékenységéért, 80. születésnapja alkalmából, XVI. Benedek pápa apostoli áldásban részesítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában