Kábítószer

2024.03.07. 13:44

Drogdílerekre csaptak le a szécsényi rendőrök (fotók, videó)

Lecsaptak a szécsényi rendőrök arra a nógrádmegyeri dílerre és magyargéci segítőjére, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.

Nagy Orsolya

Nem egy átlagosan induló keddi napot tudhat maga mögött az a 44 éves férfi és a 25 esztendős nő, akiket a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály munkatársaival együtt kora reggel elfogtak – közölte Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Mint mondta: a férfi nógrádmegyeri lakcímét lepték el a rendőrök március 5-én, kedden, ahol a női elkövető csuklóján is kattant a bilincs. – A rajtaütést az indokolta, hogy a férfi 2023 februárjától számos embernek adott át ellenértékért cserébe olyan anyagot, amely a szakértői vélemények alapján N-etil-norpentedront tartalmaz. Ez új pszichoaktív anyagnak minősül. Az elmúlt fél évben a nógrádmegyeri lakos segítségére volt az árusításban női társa is. Súlyosbítja tettüket, hogy az általános iskolától pár méterre árultak, és a vásárlók között fiatalkorúak is voltak – tájékoztatta portálunkat a sajtóreferens.

Hozzátette: mielőtt a rendőrök a házba bejutottak, a férfi megpróbált megszabadulni az illegális anyagtól, amelyet a szobában lévő felmosóvízbe szórt. Nem sikerült azonban mindent eltüntetnie, ugyanis az egyenruhások a padlón is találtak még a fehér porból. Gyorsteszt segítségével a bűnügyi technikus megvizsgálta a szert, amely ketamin jelenlétét valószínűsítette.

Király-Kollár Ramóna hangsúlyozta: a rendőrök elfogtak még egy 23 éves fogyasztót is, akinek a ruházatának az vizsgálása során a nyomozók alufólia pakkot találtak, amelyben új pszichoaktív anyag lapult, így vele szemben is eljárás indult. Mint kiderült: az üggyel kapcsolatban egy 24 éves salgótarjáni férfit is előállítottak, aki az elmúlt évben a 44 éves férfitól több alkalommal vásárolt a szerekből, sőt, a megvett anyagokat pár hónapja elkezdte árusítani ismerőseinek is.

A sajtóreferens arra is kitért, hogy a 44 és a 24 éves férfit, valamint a 25 esztendős nőt előállították, és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt kihallgatták. A rendőrök őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat. Vagyonvisszaszerzés keretében pedig elektronikai eszközöket, gépkocsikat, szerszámgépeket és pénzt foglaltak le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában