Bántalmazás

2023.12.01. 09:14

Súlyosan összeverte munkatársát a lerészegedett nógrádi férfi

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves nógrádi férfi ellen, aki súlyos sérülést okozott alkalmi munkatársának.

Nool.hu

A Nógrád Vármegyei Főügyészség portálunkhoz eljuttatott közleményében tájékoztatott, hogy a vádlott, a sértett és egy harmadik személy tavaly augusztus 28-án egy ismerősük házának építkezésén dolgoztak, majd a nap végén együtt is italoztak. A presszóból hazafelé menet az erősen ittas állapotban lévő sértett bántó megjegyzéseket tett a szintén alkoholos befolyásoltság alatt álló vádlottra, ami miatt összevitatkoztak. Társuk próbálta őket megnyugtatni, azonban a vádlott rátámadt a sértettre, ököllel arcon ütötte, majd a földre vitte és teljes erejéből még további nyolc alkalommal ütötte meg a férfi fejét.

Miután abbahagyta munkatársa bántalmazását, harmadik társuk felé lépett, és amikor az próbálta őt kérdőre vonni a cselekménye miatt, a vádlott adott neki egy pofont. A sértett az ütések következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a bántalmazás módjára, a súlyosabb sérülések elmaradása a véletlennek volt köszönhető – írták.

A járási ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg a férfit, és indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben felfüggesztett szabadságvesztést és fizettesse meg vele az eljárás során keletkezett 121 ezer 599 forint bűnügyi költséget is. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában