Részeg sofőr

2023.10.19. 09:27

Ittasan vezetve hajtott oszlopnak és fának autójával a litkei férfi, felfüggesztett fogházat kaphat

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze vádat emelt egy 32 éves férfivel szemben, aki ittasan volán mögé ült és az általa okozott balesetben ő és utasa is megsérült.

Nool.hu

A vádirat szerint a litkei férfi július 30-án jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása után vezette személygépkocsiját, utasával Endrefalva irányába autóztak.

A vezetés előtt megivott szeszes italoktól a vádlott súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, ennek következtében az egyenes útszakaszon áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, lehajtott az útpadkáról, kidöntött egy terelőoszlopot, végül az út menti, növényzettel sűrűn benőtt részen egy fának ütközve állt meg.

A baleset következtében a sofőr és a jobb első ülésben ülő utasa is könnyebben sérültek.

Felfüggesztett fogházat kaphat

A vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint járművet csak az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, így az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolta meg. Büntetővégzés alkalmazása mellett indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje a férfit, tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint fizettesse meg vele az eljárás során felmerült 27.213 forint bűnügyi költséget is. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában