Úton

2023.03.29. 11:08

Táblákat rongáltak meg a 21-es főút Jobbágyi és Szurdokpüspöki közötti szakaszán

Megrongáltak több közlekedési táblát és kidöntöttek a helyükről tegnap délelőtt, a 21-es főút Salgótarján felé vezető oldalán, Jobbágyi és a szurdokpüspöki lehajtó közötti szakaszon.

N.O.

Megrongálták a közlekedési táblákat Jobbágyi és a Szurdokpüspöki elágazó között, a Közút kamerákat helyez ki a szakaszra

Forrás: Beküldött fotó

Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója elmondta portálunknak, hogy nem túl gyakoriak az ilyen esetek, évente pár alkalommal történik csupán ilyen és rendszerint ezen a környéken. Az ilyen tett pedig akár közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény is lehet.

– Sejtjük, hogy ki tehette, így megtettük a feljelentést és várjuk a bejelentéseket az [email protected] e-mail címre, hátha valaki látta a rendszámot, vagy az adott személyt – közölte portálunkkal Lehel Zoltán.

Hozzátette: a közeljövőben kamerákat is kihelyeznek majd az érintett területre. Az igazgató bízik benne, hogy a jövőben nem történik ilyen, vagy ehhez hasonló eset.

Több táblát is kiforgattak a földből a környéken
Több táblát is kiforgattak a földből a környéken
Forrás: Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában