2022.11.10. 09:27
Gyerek is megsérült a kishartyáni balesetben, bíróságon felel a gyorshajtó sofőr
A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze pénzbüntetést indítványoz azzal a 22 éves Nógrád megyei férfivel szemben, aki családtagjait szállítva okozott közlekedési balesetet.
Forrás: police.hu
A vád szerint a férfi tavaly október 6-án, reggel Kishartyánban vezetett egy kisbuszt, melyben rajta kívül élettársa, testvére, annak felesége és gyermekük utazott.
A sofőr egy jobbra ívelő kanyarban a megengedett sebeséget meghaladó és az úttest csúszós, vizes állapotára figyelemmel is jelentősen eltúlzott sebességgel hajtott be, ezért a jármű sodródni kezdett, majd az útmenti vízelvezető árok falának csapódott.
A balesetben a vádlott, a testvére és élettársa súlyosan megsérültek, több testtájat érintő töréses, illetve belső szervi sérüléseik keletkeztek, a kisgyermek és édesanyja pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A balesetet a sofőr gyorshajtása okozta, ezért az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot ellene a Salgótarjáni Járásbíróságon. Ebben pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a büntetlen férfivel szemben, továbbá indítványt tett a 202.082 forint bűnügyi költség megfizettetésére is.
Ugyanakkor mivel sem a sofőr, sem a felnőtt utasok nem rögzítették magukat a biztonsági övvel, a másfél éves gyermek ülése pedig nem volt megfelelően rögzítve az autóban található üléssorhoz, ezért a rendőrség közigazgatási bírság iránti eljárást is kezdeményezett.