Súlyosítás

2022.10.13. 09:57

Négy év börtönt kapott a szomszédját zaklató és egy egészségügyi dolgozót is megtámadó nógrádi férfi

Eredményes volt az ügyészi fellebbezés, így kapott súlyosabb büntetést az az 57 éves Nógrád megyei férfi, aki hosszú időn át zaklatta szomszédját, emellett egy egészségügyi dolgozóra is rátámadt.

Nool

Két ember haláláért felel az ítélet szerint, élete végéig rács mögött maradhat a férfi

Forrás: Nool.hu

Fotó: Pexels

A Nógrád Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a férfi ellen még tavaly novemberben emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség zaklatás vétsége és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.

Az illető 2016-tól egészen a tavalyi évig rendszeresen zaklatta a szomszédjában élő nőt és annak családját:

– Az anyát és lánygyermekeit folyamatosan obszcén kifejezésekkel illette, trágár dolgokat kiabált nekik az udvarából. Előfordult az is, hogy éjszaka a sértett kapuját rugdosta, aki a zajra felriadt, de mire kiért az utcára felelősségre vonni a vádlottat, az elszaladt. Egyebek mellett gyakran beindította a fűnyíróját, amit a szomszédja ablaka alatt zúgatott, elhullott rágcsálótetemeket dobott át a nő telkére, vagy szögeket szórt a kocsibeállójába, hogy azok az autója gumiabroncsait tönkre tegyék – részletezte a főügyészség.

Nem ez volt az egyetlen bűne, tavaly év elején egy orvosi rendelőben is balhézott:

– A vádlott 2021. január 18-án a lakóhelyén található orvosi rendelőbe rendelési időn kívül, hívatlanul bement. Az ott tartózkodó, asszisztensként dolgozó szomszéd nő és az orvosírnok közölték vele, hogy csak az orvos megérkezését követően tudják fogadni. Ekkor nemtetszésének hangot adva kiabálni kezdett az orvosírnokkal, majd az őket elválasztó pultot megkerülte és a nő karját a nála lévő járássegítő mankóval megütötte – áll a főügyészség közleményében.

A férfit korábban 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a járásbíróság azzal a feltétellel, hogy a próbaidő alatt elrendelték mellé a pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályokat határoztak meg számára. Ez utóbbi értelmében nem tarthatott fenn semmilyen kapcsolatot a szomszédjában lakó nővel.

– Az ügyészség fellebbezéssel élt a döntés ellen, a kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta a Balassagyarmati Törvényszéknél. Indokai között szerepelt, hogy a vádlott többszörösen büntetett előéletű, korábban ugyanezen bűncselekményt már elkövette a szomszédja sérelmére, és a megítélt szabadságvesztés büntetés nem érte el a célját, rövid időn belül folytatta a nő zaklatását – fogalmaznak a közleményben.

A Balassagyarmati Törvényszék alaposnak találta az ügyészi fellebbezésben felsorolt érveket, így 4 év letöltendő szabadságvesztésre és emellett 4 év közügyektől eltiltásra változtatta meg az ítéletet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában