Tárgyalás

2022.06.29. 16:33

Tanúmeghallgatással kezdődött a tárgyalás a nógrádi drogbáró ügyében

Börtönben terjesztett kábítószert egy férfi, ebben ügyvédje és édesanyja is segített. Tárgyalása szerdán kezdődött a Balassagyarmati Törvényszéken, a vádlottak távollétében.

Angyal Eszter

Forrás: Shutterstock | Illusztráció

– Ennek oka, hogy először egy olyan, úgynevezett különleges bánásmódot igénylő tanút hallgatott meg a bíróság, akinek az esetében fontos volt, hogy befolyásmentesen tehessen vallomást. A tárgyalásra így tehát csak a vádlottak védőinek jelenlétében került sor – tudtuk meg dr. Bárány Dávidtól, a Balassagyarmati Törvényszék sajtótitkárától. 

Mint ismert, az első rendű vádlott a balassagyarmati börtön falain belül árusította a kábító hatású szereket, ebben összesen négyen segítettek neki. Ketten a börtönön belül szervezték az üzletet, míg édesanyja és védőügyvédje a szerek bejuttatását bonyolították. Az anyuka postai csomagként, a védő pedig az ügyvédi beszélőn látta el a a különféle formájú anyagokkal a drogkirályt. Ezeket aztán az első rendű vádlott és két társa felporciózta, majd azt átadták a fogyasztóknak. 

– A mai tárgyaláson meghallgatott tanú elmondása szerint is volt rá példa, hogy került vagy kerülhetett kábítószer a börtönbe, de elmondása szerint nem olyan mértékben, ahogy azt az eljárás során korábban meghallgatott tanú elmondta – mondta el érdeklődésünkre dr. Bárány Dávid. A sajtótitkár hozzátette: a bizonyítási fázisban járó ügy tárgyalását júliusban folytatják.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában