2022.03.02. 10:28
Jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől a 15 éves Nógrád megyei fiú
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú elkövető ellen, aki vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezette édesapja autóját, majd a rendőrök elől menekülve balesetet okozott.

Forrás: ugyeszseg.hu
A vád szerint az elkövetés idején 15 éves fiú tavaly november 13-án közös otthonukból elcsente az édesapja tulajdonában lévő személygépkocsi indítókulcsait, majd autóba ült, és utasával Érsekvadkert központjából Patak felé haladt, mintegy 75 km/órás sebességgel. Ekkor sebességellenőrzést végző rendőrök akarták ellenőrzés alá vonni, de a fiú megfordult, majd a megkülönböztető fény- és hangjelzést használó, hangosbeszélőn „Állj!” utasítást is adó rendőrök elől menekülve, egy útkereszteződésben – eltúlzott sebessége okán – lehajtott az útról és villanyoszlopnak ütközött.
A baleset következtében a vádlott és utasa is könnyebben megsérült, a jármű és a villanyoszlop pedig jelentősen megrongálódott.
A fiú már korábban is vezetett engedély nélkül, tavaly márciusban emiatt szabálysértési eljárásban el is tiltották, a mostani cselekményét így járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követte el. 2021 májusától a járművezetéstől eltiltás hatálya alatti vezetés viszont már nem szabálysértés, hanem jóval súlyosabb megítélésű jogsértés: bűncselekmény. Az ügyészség ezért vádiratot nyújtott be a fiúval szemben, melyben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta.
A fiú a szülei engedélye nélkül vitte el a család autóját, így elkövette a jármű önkényes elvételét is, de ha ezt a bűncselekményt családtag sérelmére követik el, akkor csak a családtag kifejezett kérésére büntethető, a fiú édesapja viszont nem kérte a fia büntetőjogi felelősségre vonását.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt. Ha bűnösnek mondja ki a fiatalkorú vádlottat, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli, akkor a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alá is helyezi.